Itt a vége: Elfogadta Novák és Varga lemondását az Országgyűlés

Ellenszavazat nélkül.

Az Országgyűlés hétfőn 196 igennel elfogadta Novák Katalin köztársasági elnöki pozícióról lemondó nyilatkozatát. Ellenszavazat nem volt.

A képviselők hamarosan megkezdik az új köztársasági elnök megválasztásáról szóló szavazást.

A szavazás előtt azt is bejelentették, hogy Varga Judit lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. Ehhez nem kellett a parlamenti képviselők hozzájárulása.

Novák Katalin 2022 óta töltötte be a köztársasági elnöki posztot. A diplomahamisító Schmitt Pál óta Novák már a második fideszes államfő, aki nem tudta kitölteni a ciklusát, mert belebukott egy botrányba.

Kónya Endre kegyelmi ügye

Mint ismert, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója, V. János több gyermeket is molesztált az ott töltött 26 év alatt. Az ügyre 2016-ban derült fény. Tíz kiskorú fiú az RTL Házon Kívül című adásában számolt be arról, hogy az igazgató orálIs sz*xre kényszerítette őket.

A két áldozat, Illés Levente és Pop Mert Julián arcukat és nevüket vállalva mesélték el történetüket. Az igazgatót leváltották, ellene később eljárás indult.

A vádirat szerint V. János – aki mellesleg Bicske díszpolgára, valamint a rangos gyermekvédelmi kitüntetés (!), a Bárczy-díj birtokosa is volt – különböző kedvezmények fejében abuzálta a gondozására bízott fiúkat. Őt nyolc év szabadságvesztésre ítélték.

A helyettesét, akiről kiderült a per során, hogy tudott a molesztálásról, sőt, hamis vallomást is írt az egyik gyermek nevében,

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette.

A döntéséhez Varga Judit akkori igazságügyi miniszter ellenjegyzése is kellett, azonban annak volt férje, Magyar Péter szerint Varga nem értett egyet azzal. A kegyelmi kérvényt több forrás szerint Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter javaslatára fogadhatták el.

KAPCSOLÓDÓ:

Ezt nem láttuk jönni: Novák Katalin könnyfakasztó videóval búcsúzott

Valódi Hírek