Itt a videó: Így jelentette be a lemondását a ped0filbotrányba belebukott Novák Katalin

Csöpögős lírát adott elő a lemondás bejelentésekor.

Szombat délután előre felvett videón jelentette be az M1-en lemondását Novák Katalin.

Novák Katalin 2022 óta töltötte be a köztársasági elnöki posztot. A diplomahamisító Schmitt Pál óta Novák már a második fideszes államfő, aki nem tudta kitölteni a ciklusát, mert belebukott egy botrányba.

„Hibáztam.

Mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy kétségeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk.

Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette.

Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről”

mondta.

Mráz Ágoston a bejelentést megelőzően igyekezett kimosdatni a köztársasági elnököt. Az áprilisi elnöki kegyelem után kipattant és országos felháborodást követő pedofilbotrányt azzal magyarázta, hogy a baloldal csak itt talált fogódzót, amivel ellehetetlenítették Novákot.

„A gyermekvédelem a Fidesz egyik legfontosabb ügye, akik ezt a képmutató kampányt elindították, azok érezték, hogy itt egy támadási felület van, ezt használták ki”

– mondta.

Mint ismert, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója, V. János több gyermeket is molesztált az ott töltött 26 év alatt. Az ügyre 2016-ban derült fény. Tíz kiskorú fiú az RTL Házon Kívül adásában számolt be arról, hogy az igazgató orálIs sz*xre kényszerítette őket.

A helyettesét, akiről kiderült a per során, hogy tudott a molesztálásról, sőt, hamis vallomást is írt az egyik gyermek nevében,

Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette.

A pedofIlbotrány akkora hullámokat keltett, hogy még Orbán Viktor is kénytelen volt megszólalni az ügyben: csütörtökön bejelentette, hogy Alaptörvény-módosítást kezdeményez.

Itt a videó Novák péntek délutáni bejelentéséről:

.

Valódi Hírek