Alig derült ki, mit művelt suttyomban Orbán embere, máris itt a méretes hátraarc

Ilyen gyorsan ritkán zárnak le vizsgálatot.

A Kúria igen gyorsan lezárta a Kúriai Döntések – Bírósági Határozatok című folyóirattal szembeni vizsgálatot, a lap újra megjelenhet.

„a vizsgálat eredményeként megállapítható, hogy a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat 2024/1. számában megjelent 3. sorszám alatti határozat közzététele szabályos volt, és megfelelt a több évtizedes szakmai szerkesztési és közzétételi elveknek”

– így zárult a jelentés, amelyet a Kúria elnöke.

A jelentés annak a vizsgálatnak a végén készült, amelyet azért rendeltek el, hogy kiderüljön, hogyan került bele a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat a Kúria folyóiratába.

Varga Zs. András, a Kúria elnöke kezdeményezte a vizsgálatot, és vonta vissza ideiglenesen a lap megjelentetését. Az elnök hétfőn nyilatkozott az ügyben.

Varga Zs. András szemüvegben ingben öltönyben beszél

Varga Zs. András

„A Kúria elnökeként nem vagyok tagja a szerkesztőbizottságnak, ezért a kérdésekre saját tapasztalataim alapján nem tudtam válaszolni. A válaszokat csak igazgatási vizsgálat alapján tudom megadni. A vizsgálat a szerkesztés felfüggesztését természetszerűleg vonta maga után”

– írta az elnök.

A lap kiadását felfüggesztették

Mint ismert, a Kúriai Döntések – Bírósági Határozatok című folyóiratban közölték a hatalmas botrányt kiváltó bicskei igazgatóhelyettest felmentő elnöki kegyelmi határozatot.

„A Kúria elnöke az említett lapszámban 3. sorszámú eseti döntés közzétételének körülményeire vonatkozóan

soron kívüli vizsgálatot rendelt el”

– közölte a Kúria kommunikációs osztálya.

„A vizsgálatra tekintettel

a Kúria elnöke elrendelte a folyóirat szerkesztésének és kiadásának felfüggesztését”

– tették hozzá.

K. Endre kegyelmi ügye

A folyóiratot 15 kúriai bíró szerkeszti. A folyóiratba valamilyen szempontból fontos döntések kerülnek be. Itt jelent meg a Kónya Endre ügyében született kegyelmi határozat is.

A januári szám 2024. január 16-án jelent meg. Harmadik sorszámú eseti döntésként szerepel benne Vásárhelyi János és Kónya Endre kényszerítéses ügye – a cikket >>ITT<< tudod elolvasni a 31. oldalon. Két héttel később robbant ki a botrány, miután az eset sajtónyilvánosságot kapott.

A bírák a hír hallatán nekimentek a Kúriának

A folyóirat megjelenésének felfüggesztése és a vizsgálat elrendelése a bírák számára

a bírói függetlenséget érintő támadásnak tűnik,

amely minden bíró számára a jövőbeni döntések tekintetében dermesztő hatással bírhat”

– olvasható a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) honlapján közzétett állásfoglalásban.

(Kiemelt képünkön Varga Zs. András, a Kúria elnöke)

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek