Iványi Gábor: Orbán Viktornak távoznia kell a hatalomból. Ha ez nem megy, akkor segítünk neki! (+videó)

Kemény kiállás a hatalom által meghurcolt lelkésztől.

Folyamatosan beszámolunk a Kossuth Lajos téri ellenzéki tüntetésen történtekről. Az eseményt négy parlamenti ellenzéki párt, nevesül a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd szervezte. A demonstrálók megtöltötték a Kossuth Lajos teret.

Az első felszólaló Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke és EP-listavezetője volt. A politikus beszédében jelezte: az egész ped0filhálózat élén a miniszterelnök, azaz Orbán Viktor áll.

A másodikként felszólaló Szabó Tímea erre reflektálva kifejezte: a szabadságot a miniszterelnök és ped0filhálózata veszélyezteti. Kunhalmi Ágnes beszédében a Fidesz elleni összefogás fontosságát hangsúlyozta, hogy a hatalomnak megálljt lehessen parancsolni.

Bedő Dávid felszólalása

A Momentum frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: még nincs vége a kegyelmi ügynek, ugyanis a válaszokkal adósak maradtak az illetékesek. A politikus megjegyezte: a fideszes politikusok azért buktak bele a botrányba, mert fény derült a döntésükre.

A Fidesz a gyermekvédelmet hangsúlyosan a zászlajára tűzte, azonban kiderült, hogy mindez csak egy politikai termék

– fűzte hozzá.

A közvetlen elnökválasztás mellett bocsánatkérést is követel az áldozatoktól az ellenzék. Bedő azt is elmondta: pártja kezdeményezi az európai gyermekvédelmi hatóság létrehozását.

Iványi Gábor beszéde

Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkipásztora szerint elég lenne, ha csak annyit mondana, hogy mindenkivel egyetért, és lemehetne a színpadról. Azonban szerinte felmerül a kérdés, hogy a gyermekek reménykedhetnek-e a szebb jövőben, ha ugyanazok maradnak hatalmon, akik asszisztáltak a ped0fil bűncselekmények eltussolásához.

A lelkész arra hívta fel a figyelmet: nem mindenki vállalja a felelősséget, ugyanis Balog Zoltán például továbbra is hisz K. Endre ártatlanságában.

Új rendszerváltásra van szükség – hangsúlyozta Iványi Gábor. Meg kell kérni Orbán Viktort, hogy fáradjon ki a hatalomból, ha pedig ez nem megy, akkor segítenek neki. Iványi szerint

Orbánnak azért kell távoznia, mert megcsúfolt mindent, amiben hittünk.

Zárásul áldást kért Göncz Árpád emlékére.

Videó:

Valódi Hírek