Kiadták a kilövési engedélyt Orbán volt miniszterére: Kegyvesztetté vált Balog Zoltán

Már a propaganda is támadja a püspököt.

A hiénák egymás torkának estek

Huth Gergely feketeöves Fidesz-propagandista a Pesti Srácok nevű lapjában kedd este reagált arra, hogy Balog Zoltán nem mondott le azok után, hogy kiderült: Orbán Viktor korábbi minisztere főszerepet játszott K. Endre kegyelmi ügyében.

A 444.hu beszámolója szerint Huthék távolságtartóan szemlézték Balog közleményét, majd a végére megjelentettek egy rövid válogatást a fideszes református püspököt gyalázó hozzászólásokból.

Azt írták, nem egyszeri figyelmetlenségről lehetett szó, mivel Huth főszerkesztő szerdán már a Magyar Nemzetben elmélkedett azon, hogy milyen belső hibák és milyen fideszes érdekkörök okozhatták a kegyelmi botrányból kipattant válságot. Huth számos utalást tett a püspöki székébe szánalmasan kapaszkodó Balog Zoltánra.

Huth Gergely úgy fogalmazott: a kegyelmi ügy „közösségünk identitását és erkölcsi mércéjét nagyban érintő, súlyos kérdéseket vágott néhány nap leforgása alatt az arcunkba”, ezért ez a drámai helyzet „okot adhat identitásunk és immunrendszerünk megerősítésére, és e kényes kérdések tisztázására”.

Huth Gergely és a „kicsi huszárok”

Huth azt is vázolta, mi a gond. A problémát véleménye szerint az idézte elő, hogy a 2022-es győzelem óta

„egyfajta opportunista erjedés uralkodott el a (közép)vezetői szférában”.

Huth őket „kicsi huszárok”-ként emlegeti, akik „hajlamosak elfelejteni, hogy mi végre is kaptak bizalmat, kit képviselnek és mi a hivatásuk”. Hozzátette, nem „a csatatéri sikereket sorra hozó hadvezérekre és stratégákra” gondol.

Huth óvatosabban fogalmazott, mint Magyar Péter, ugyanis egy olyan felületen közli anyagait, amely Rogán Antal kontrollja alatt áll. Ám elismeri, hogy „a szükséges nemzeti önvédelem némi demokráciadeficittel, a belső pluralizmus csorbulásával jár”.

„Ám amikor az említett kicsi huszárok – olykor kiegészülve némely már deresedő halántékú, de az új helyzetet látva vérszemet kapó századossal, tábori lelkésszel – úgy gondolják, hogy nekik már mindent szabad,

akkor abból bajok lehetnek.

Ha a feltörekvő opportunisták klikkjei és hálózatai belepik a kormányzat rendszereit, az ellen védekezni kell!”

– vélekedett Huth, aki félreérthetetlenül Balog Zoltán püspökre célzott.

Kapcsolódó: Ütött az óra: Lemondásra szólították fel Balog Zoltánt a ped0filbotrány miatt

Novák Katalin és Varga Judit is hibázott

A propagandista azon is elmélkedett, hogy Novák Katalin és Varga Judit hogyan hibázhattak ekkorát K. Endre kegyelmi kérvényével. Úgy látja, a köztársasági elnök engedett „a baráti-felekezeti lobbinak”, hagyta „megmalmozni magát”. Mint megírtuk, Balog Zoltán kedd este vallotta be, hogy ő támogatta a kegyelem megadását, ám felelősséget már nem vállalt.

„Elnök asszony a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott. Az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget”

– hárított a püspök.

Huth úgy véli, most arra van szükség, hogy:

„a hadvezérek regulázzák meg a kicsi huszárokat, a lelkészek újra a lelkekkel foglalkozzanak, a stratégák figyeljenek jobban az évszázados magyar politikai hagyományokat követő,

jól kimunkált közös értékrendünk megóvására,

mi pedig, a közösség minden szegletében, ne hagyjuk, hogy érdemtelenek és opportunisták mellénk és fölénk furakodjanak!”

Huth cikkére Magyar Péter is reagált közösségi oldalán.

Mint megírtuk, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi alelnöke szerdai közleményében azt kérte a kegyelmi botrányban kiemelt szerepet játszó Balog Zoltán püspöktől, hogy fontolja meg lemondását zsinati elnöki tisztéről.

Kapcsolódó:

Ütött az óra: Lemondásra szólították fel Balog Zoltánt a ped0filbotrány miatt

Valódi Hírek