Ebből baj lesz: Orbán már torkig van Novák Katalinnal, nem fogadta el a magyarázkodását

Meg vannak számlálva az államfő órái.

Novák Katalin köztársasági elnök stábja megpróbált magyarázatot adni a botrányos kegyelmi döntéssel kapcsolatban, viszont Orbán Viktor azt nem fogadta el – írta a 444.hu a miniszterelnök egyik névtelenségét kérő, közvetlen munkatársára hivatkozva. Úgy tudni, a felek közötti közvetítésre még Balog Zoltánt – Novák tanácsadóját, Orbán korábbi lelkész miniszterét – is bevetették, de ez sem vezetett eredményre.

Orbán Viktor semmi könyörületet nem gyakorolt Novák Katalin felett

a csütörtöki bejelentésében: nem védte meg, de még a nevét és a köztársasági elnök intézményét sem említette meg. Kizárólag a jogköréről beszélt, ami körül kialakult egy vita, amelynek során a miniszterelnök szerint „egyesek kegyelmet osztanak” – írta a lap.

Az információk szerint Novák Katalin stábja megpróbált magyarázatot adni a kegyelmi döntésre, de forrásuk közlése szerint ezt

Orbán nem fogadta el, mert szerinte a köztársasági elnök tartozik a nyilvánosságnak.

Azt a tájékoztatást adták, hogy a döntés a köztársasági elnök felelőssége, és „a miniszterelnöknek nem volt más választása, mint megvédeni méltatlan helyzetbe hozott politikai közösségét”.

„Ez nem a mi dolgunk. Nem akarunk ilyen zavarokat a jövőben”

– közölte Orbán Viktor munkatársa.

Folyamatosan beszámolunk a Novák Katalin kegyelmi ügyéből kipattant botrányról. Mint ismert, az államfő tavaly megkegyelmezett a bicskei gyermekotthon ped0fil igazgatóját védelmező, annak ügyét elsikálni próbáló vezetőhelyettesnek. Ebből országos méretű botrány lett; a kormányközeli közéleti személyiségek is sorban hátrálnak ki a köztársasági elnök mögül.

A tiltakozást érzékelve napokkal később szólalt csak meg Orbán Viktor, hogy csitítsa a kedélyeket. A miniszterelnök érezte a kormánypárti körökben történt népszerűségvesztést, így végül úgy döntött, Alaptörvény-módosítást nyújt be a parlamentnek, amellyel kicsavarná a kegyelmi jogot az államfő kezéből. Pénteken Kocsis Máté is elhatárolódott Nováktól.

Beszámoltunk róla, hogy a köztársasági elnök testületéből számos közéleti személyiség lépett ki, mondván: nem tudnak azonosulni a történtekkel. Köztük volt például Gundel Takács Gábor, Tomán Szabina, illetve Lackfi János is. Később Szörényi Levente is bejelentette, hogy kilép Novák Katalin tanácsadói közül. Eközben a civil szférában is nő az ellenállás: 107 szervezet követeli a kegyelmi jogra vonatkozó törvény módosítását.

Valódi Hírek