Hatalmasra duzzadt az ellenállás: 107 ismert szervezet fosztaná meg a hatalmától Novák Katalint

Fogy a levegő a kegyelem miatt botrányba keveredő Novák Katalin körül.

A számos ismert civil szervezetet tömörítő Gyermekjogi Civil Koalíció követeli a köztársasági elnöki kegyelmi jogkör megreformálását. A szervezet kezdeményezése mellé több más szervezet és népszerű közéleti személyiség sorolt be, hogy így csavarják ki a kegyelmi jogkört Novák Katalin, a ped0filbotrányt elsikálni próbáló bicskei igazgatóhelyettest felmentő köztársasági elnök kezéből.

A GYCK közleménye szerint a kegyelmi jogkör felülvizsgálatát szeretné elérni a döntéshozóktól. A szervezet emellett arra hívta fel a figyelmet: a köztársasági elnök a teljes nemzet egységét testesíti meg, így különös figyelemmel kell eljárnia a meglévő jogkör gyakorlásakor.

A Gyermekjogi Civil Koalíció és más szereplők közös közleményét változtatás nélkül idézzük alább:

A Gyermekjogi Civil Koalíció, mint a legnagyobb magyarországi gyermekjogokkal foglalkozó szakmai hálózat, megdöbbenéssel értesült arról, hogy a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthon volt igazgatóhelyettese köztársasági elnöki kegyelemben részesült.

A Köztársasági Elnök egyéni kegyelmezési jogkörben meghozott döntése értelmében – ami a Kúria Bfv. 1191/2022/13. sz. végzésében vált nyilvánossá – a kiszabott szabadságvesztés büntetés hátralévő részének (reintegrációs őrizet) végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette,

a foglalkozástól eltiltás büntetés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés hátralévő részének végrehajtását elengedte, valamint az ítélet vonatkozásában a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesítette. S mindez elsősorban az érintetteknek jelent óriási megrázkódtatást.

A Köztársasági Elnök döntése teljességgel elfogadhatatlan és összeegyeztethetetlen

egyrészt az Alaptörvény XVI. cikkében foglalt, a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő állami intézményes jogvédelmi kötelezettséggel, másrészt az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye,

valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyermekvédelmi törvény) alapelveivel és értékeivel, mert a kegyelmi döntés,

annak üzenete és következményei szembe mennek a gyermek legfőbb érdekeinek megfelelő eljárás elvével,

amely valamennyi állami szervet, így a köztársasági elnököt is kötelezi.

Ennek kapcsán emlékeztetni szeretnénk arra, hogy a Kúria – az elnöki kegyelem ellenére – a Bfv. 1191/2022/13 számú döntésével helybenhagyta az első és a másodfokon is kiszabott büntetést, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a bűncselekmények elkövetői és sértetti köre speciális,

a gyermekvédelemhez, gyermekotthonhoz kapcsolódik, továbbá az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokozott, mert

éppen az ellenkezőjét teszi, mint ami a törvényi és erkölcsi kötelezettsége,

ezért a cselekmény erkölcsileg is mélyen elítélendő.

A gyermekotthon igazgatója ugyanis 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút sz€xuálisan zaklatott az általa vezetett intézményben, a legfiatalabb áldozata tízéves volt. Az egyik áldozat öngyilkos lett, s a többi áldozat ma is a cselekmény hatása alatt áll.

A bántalmazást akkor lehet megakadályozni, ha aki tud róla, nem titkolja el, hanem a Gyermekvédelmi törvény szerint jelzéssel él a megfelelő szervek felé. A gyermekotthon igazgatóhelyettese azonban törvényi és erkölcsi kötelezettségét sem teljesítette, sőt az igazgató sz€xuális bűncselekmény miatti felelősségre vonásának elkerülését akarta segíteni.

A vezetők hatalmukkal, tekintélyükkel, befolyásukkal visszaéltek, s a gyermekáldozatok évekig nem kaptak támogatást, segítséget, védelmet, kiszolgáltatottak maradtak. A gyermekvédelemben élők nagy része úgy nő fel, hogy ez a világ rendje, hogy velük mindent meg lehet tenni, de ennek nem szabad így lennie.

A bántalmazás feltárása, erkölcsi és jogi elítélése azért is fontos, hogy a következmény elkerülhetetlenségének érzése erős legyen az elkövetőben, s ne bízzon annak elmaradásában.

Az egyéni kegyelem megadása az államfő mérlegelésen alapuló diszkrecionális joga, ami

az igazságügyi miniszter ellenjegyzéséhez kötött.

A kegyelmezési jogkör gyakorlása csak kivételes eszköz lehet, amelynek feltételeit, illetve körülményeit nem határozza meg sem az Alaptörvény, sem pedig más törvény.

Király Tibor jogászprofesszort idézve: >>a kegyelem megakadályozza az igazságszolgáltatást, illetőleg törli annak eredményét, és benne néha olyan politikai célok érvényesülhetnek, amelyek túlmutatnak a büntetőjog és igazságszolgáltatás társadalmi küldetésén.<< Az alkotmányos gyakorlat a feltételek, illetve körülmények közé sorolja az elítélt olyan személyes körülményét, amit a bíróság az ítélethozatalkor nem tudott figyelembe venni.

Az egyéni kegyelmi jogkör mérlegelése esetében nagy jelentősége van az elkövetett bűncselekmény súlyának, társadalmi hatásának és annak is, hogy kik a bűncselekmény áldozatai, mert esetükben a jogerősen elítélt elkövetőnek adott kegyelemnek különös konkrét súlya van.

A kegyelemben megnyilvánuló megbocsátás – mint méltánylást érdemlő eset – alapjául elsősorban erkölcsi, igazságossági, emberiességi szempontok szolgálhatnak, ugyanakkor összhangban kell állniuk a társadalmi igazságérzettel és értékrenddel, de ez az összhang a szóban forgó kegyelmi döntésnél erősen aggályos.

A Gyermekjogi Civil Koalíció ezért

indokoltnak tartja az elnöki kegyelmi jogkör alkotmányos kereteinek felülvizsgálatát,

mert álláspontunk szerint az egyéni kérelmek alapján induló kegyelmi eljárásoknál a jogszabályi rendelkezések nem fedik le hiánytalanul a kegyelmi eljárás folyamatát, ezáltal csorbulhat az átláthatóság és a jogbiztonság.

A Gyermekjogi Civil Koalíció álláspontja szerint a gyermekeket, a gyermekek jogait érintő büntető ügyekben alkotmányos elvárás, hogy a Köztársasági Elnök bármely elítélt esetében megfontoltan, valamennyi szempontra, a gyermek legfőbb érdekeinek védelmére tekintettel hozza meg a kegyelmi döntését.

Az Alaptörvény 9. cikkének (1) bekezdése alapján a Köztársasági Elnök kifejezi a nemzet egységét, amelyet minden döntése esetében szintén zsinórmértékként kell követnie, így a kegyelmi jogkör gyakorlása során is.
A gyermekek védelme mindannyiunk közös felelőssége! Álljunk ki értük!

Felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra is, hogy az Európai Unió Gyermekjogi Stratégiája az erőszakmentes gyermekkor célkitűzése okán azt javasolja a tagállamoknak, hogy fejlesszék a gyermekvédelmi rendszerek működését, ezért a büntetőjogi megközelítésű törvényeik mellett a megelőzésre

és az áldozatvédelemre fókuszáló gyermekvédelmi törvénycsomagot is készítsenek elő, hogy az érintett felnőttek és gyerekek fel tudják dolgozni a történteket, a traumát, továbbá megelőzhetőek legyenek a hasonló cselekmények.

Budapest, 2024. február 7.

A Gyermekjogi Civil Koalíció részéről, mint szervezetek:

  • Alapítvány a Nevelőszülőkért

  • Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület
  • Gyerekesély Közhasznú Egyesület
  • European Roma Rights Centre (ERRC)
  • Élményakadémia Közhasznú Egyesület
  • Főnix Mozgalom
  • Háttér Társaság
  • Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
  • Igazgyöngy Alapítvány
  • Jogismeret Alapítvány
  • Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
  • Közép Európai Mediációs Intézet
  • Magyar LMBT Szövetség
  • Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
  • Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekérdekek Szakosztálya – Korczak Munkabizottság 
  • Magyarországi Terre des hommes Alapítvány “Lausanne”


  • Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
  • NANE Egyesület
  • Patent Egyesület
  • Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
  • Romaversitas Alapítvány
  • Rosa Parks Alapítvány
  • Társaság a Szabadságjogokért
  • Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány
  • Validity Alapítvány
  • UNICEF Magyarország

és mint egyéni szakértők:

  • Aczél Anna
  • Adler Katalin – Békés Iskolák Program
  • dr. Baracsi Katalin
  • Békés Zoltán
  • Bíró Dalma
  • Cserey Miklós – Szülőnek lenni program
  • De Coll Ágnes
  • dr. Gellér Judit
  • dr. Gyulai Edina
  • dr. Hegedűs Judit
  • dr. Herczeg Rita
  • dr. Jánoskúti Boglárka
  • dr. Katonáné dr. Pehr Erika
  • dr. Kovács Zsuzsanna gyermekorvos
  • dr. Lux Ágnes
  • dr. Mátyók Fanni
  • dr. Makai Éva
  • Mohácsi Erzsébet
  • dr. Nagy-Nádasdi Anita Rozália
  • Negrea Vidia
  • dr. Parti Katalin
  • Révész Magda
  • dr. Sándor Bea
  • dr. Szeibert Orsolya
  • dr. Szotyori-Nagy Viktória
  • dr. Tománé Mészáros Andrea
  • dr. Tóth Zsófia
  • dr. Vaskuti András

A nyilatkozattal a Gyermekjogi Civil Koalíció megfigyelő szervezeteként egyetért:

  • Civil Közoktatási Platform
  • Emberi jogi nevelők Hálózata (EJHA)

Továbbá a nyilatkozatot támogatja:

  • Autonómia Alapítvány
  • Ambrus Ágnes, jogász
  • Amnesty International Magyarország
  • Baross Dorottya iskolapszichológus, pedagógiai szakpszichológus jelölt
  • Benkő Fruzsina, szociális munkás
  • InDaHouse Hungary Egyesület
  • Dénes Gergő óvoda- és iskolapszichológus
  • Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete (EÜDSZM)
  • Együttnevelés Szövetség
  • Gerő Márton szociológus
  • dr. Gerő Tamás, ügyvéd
  • Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus
  • Hegyesi Gábor
  • Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete
  • dr. Hont Judit gyermekorvos
  • Horgász Csaba klinikai szakpszichológus, Békés Iskolák közösség
  • Kaló Zsuzsa pszichológus
  • Kovács-Bölöni Anna pszichológus
  • Kozma Judit, szociális munkás, 3Sz ügyvivő
  • dr. Kerezsi Klára
  • dr. Könczöl Miklós
  • dr. Körtvélyesi Zsolt
  • Kőrösi Gábor, közgazdász
  • Kun Ágnes közgazdász
  • Kuslits Gábor
  • Labrisz Egyesület
  • Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Majtényi Balázs
  • Mérték Médiaelemző Műhely
  • Motiváció Műhely
  • dr. Némedi Mária gyermekorvos
  • Oktatással a Demokráciáért Alapítvány
  • Peer Krisztina gyermekpszichológus, igazságügyi klinikai szakpszichológus
  • Polgár Alapítvány az Esélyekért
  • dr. Reményi Andrea Ágnes egyetemi docens, tanárképző
  • Rékasi János
  • Roma Sajtóközpont
  • dr. Salát Orsolya
  • dr. Sallay Viola családpszichoterapeuta, egyetemi adjunktus
  • dr. Sarlai Katalin gyermekorvos
  • dr. Scheiber Dóra gyermekorvos
  • Szoboszlai Katalin szociális munkás
  • Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SzMME)
  • Szociális Szakmai Szövetség (3Sz)
  • Szülői Hang Közösség
  • Tanítanék Mozgalom
  • dr. Turai Katalin jogász, egyetemi adjunktus (ELTE)
  • Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület
  • dr. Varsányi Mária gyermekorvos
  • dr. Zeller Judit
Valódi Hírek