Hivatalos: Vizsgálatot indítanak a fideszes káderképző ellen, megüthetik a bokájukat a propagandisták

Nem hallgathattak tovább.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatot indított a Megafonnál. Ez a hivatal Czeglédy Csabának megküldött tájékoztatójából derült ki, aki még január 24-én tett bejelentést az ügyben.

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke korábban azt mondta, hogy adatvédelmi incidensként kell kezelni az esetet. Hozzátette,

szerinte nem gond, hogy kiderült, aktív fideszes politikusok vesznek részt a Megafon képzésein,

a nem közszereplők esetében viszont felvet adatvédelmi aggályokat.

Megírtuk, hogy személyes adatok sora szivárgott ki a Megafontól.

Az történt, hogy a fideszes káderképzőre jelentkező emberek – köztük kormánypárti politikusok is – személyes adatai, telefonszámai, levelezési címei, motivációs levelei, egy egyszerű Google-kereséssel elérhetőek voltak, egészen addig, amíg a Telex nem kérdezett rá erre a kormánypropagandistáknál, akik ezután

leállították az egész oldalukat, amely napokig elérhetetlen volt.

Mint kiderült: Az „influenszerképző” programjaira jelentkező összesen 53 személy pályázati anyagai és elérhetőségei szivárogtak ki, amelyek napokon át nyilvánosan is hozzáférhetőek voltak. Az Európai Unió adatvédelmi szabályrendszere (GDPR) súlyos büntetéssel szokta szankcionálni a hasonló eseteket.

A „médiatréningre” jelentkezők között feltűnt több fideszes parlamenti és önkormányzati képviselő munkatársa is, sőt, meglepő módon még

egy miniszter feleségének a neve is előkerült.

Az adatok egy informatikai hiba miatt kerülhettek nyilvánosságra.

(via telex.hu)

Valódi Hírek