Itt a bravúros fordulat: Úgy néz ki, megadta magát Lázár János, győztek a buszsofőrök

Kedden is folytatódnak a tárgyalások.

Mint írtuk, január 28-29-re, vasárnapra és hétfőre hirdettek sztrájkot a Volánbusz dolgozói, a munkabeszüntetést pedig a sofőrök 70 százaléka támogatta.

Bár a Volánbusz és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz) mért adatai különböznek, Dobi István, a szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott: egyedülálló sikert értek el.

Eközben komoly ultimátumot adtak Lázár Jánosnak: megüzenték a felelős miniszternek, hogy haladéktalanul tető alá kell hozni a bérfejlesztésről szóló megállapodást.

A Szaksz zsarolásra számít a keddi bértárgyaláson: úgy sejtik, hogy ha Dobi István nem írja alá a hároméves bérmegállapodást, akkor a Volánbusznál nem lesz bérfejlesztés.

Lázár János kedd délelőtt a közösségi oldalán üzent a bértárgyalásokkal összefüggésben. Mint írta,

rajta nem múlik majd, hogy a dolgozók már januárban – visszamenőlegesen – emelt bért kapjanak.

A Volánbusz dolgozói 25 százalékos béremelést akarnak elérni, de a tárcavezető ennek még nem tett eleget. Helyette egy olyan ajánlattal állt elő, amely három év alatt biztosítana 25 százalékos fizetésemelést az alkalmazottaknak.

(Lázár János/Facebook/Nyugati Fény)

Valódi Hírek