Sokkoló bejelentést tett a tábornok: Oroszország háborút indíthat egy NATO-tagállam ellen

Rendkívüli veszélyekre készülnek.

Norvégiának növelnie kell az ország védelmi kiadásait, mert

három éven belül, egy Oroszország elleni háborúban találhatja magát

– figyelmeztetett az ország fegyveres erőinek vezetője.

A The Telegraph beszámolója szerint Eirik Kristoffersen főparancsnok, a Dagbladet norvég napilapnak adott interjújában kijelentette: lassan kifutnak az egyre kiszámíthatatlanabb Oroszország elleni védelmi felkészülésre szánt időből.

„A jelenleg még egy-két, talán három évig van lehetőségünk felkészülni, ezután még többet kell majd befektetnünk a védelmünkbe”

– mondta a tábornok.

„Nem tudjuk, mi lesz Oroszországgal három év múlva. Erős honvédelmet kell kiépítenünk, hogy képesek legyünk megfelelni egy bizonytalan és kiszámíthatatlan világban”

– figyelmeztetett.

A norvég főparancsnok jelezte: Moszkva rendkívüli gyorsasággal növeli fegyverkészleteit, erre pedig a NATO is számított. Hozzátette, mindez fokozza és indokolttá teszi a sürgős felkészülést.

Norvégia jelenleg nem teljesíti a NATO követelményét arra vonatkozóan, hogy a GDP 2 százalékát fordítsa évente védelmi kiadásokra, de az ország 2026-ra ezt a célt el akarja érni, főként a nyugati vezetők legutóbbi figyelmeztetése miatt, amikor jelezték,

az Oroszországgal való nyílt konfliktus a keleti szárnyon, egyre inkább Európa legnagyobb biztonsági fenyegetésévé válik.

Boris Pistorius német védelmi miniszter a múlt héten azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin öt-nyolc éven belül megtámadhat egy NATO-országot.

A NATO már korábban is hangsúlyozta, hogy Putyin célja visszaállítani a volt Orosz Birodalom eredeti állapotát. A katonai szövetség kiemelte, hogy ez a gyakorlat területszerzési kísérletekkel járhat a Fehéroroszország környezetében lévő országokkal szemben,

ez a veszély pedig a balti államokon kívül Finnországot is érintheti.

Finnország már korábban csatlakozott a NATO-hoz, hogy felkészüljön a várható a fenyegetésre. Törökország kedd este hagyta jóvá Svédország csatlakozási kérelmét, ugyanakkor egyetlen ország még nem ratifikálta a svédek NATO-csatlakozását: Magyarország.

(telegraph.co.uk / economx.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Ekkora baj van? Putyin újabb országot igázhat le a közeljövőben a német miniszter szerint

Aggasztó hírek érkeztek Németországból: Veszélyes orosz drónokat észleltek a katonai bázisok felett

Itt a háborús fordulat? Dermesztő lépésre szánta el magát Orbán diktátor cimborája

Itt a válasz: Reagált Lengyelország az orosz légtérsértés után

Valódi Hírek