Varga Ferenc két kemény kérdést szegezett a Magyarországot vendégmunkásokkal elárasztó Orbán-kormányhoz

Az árnyékkormány azonnal megtiltaná a külföldi dolgozók törvénytelen behozatalát.

Törvénytelenül hoztak be Magyarországra 40 ezerrel több Európai Unión kívüli vendégmunkást – mutatott rá Varga Ferenc keddi online sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy átverésnek bizonyult az Orbán-kormány újévkor hatályba lépett vendégmunkástörvénye.

Czomba Sándor államtitkár egy interjúban beismerte, hogy már 120 ezer EU-n kívüli vendégmunkást hoztak be az országba, miközben a törvény az előző évi üres állások számában maximalizálja a vendégmunkások számát – emlékeztetett a bér- és munkaügyi árnyékminiszter.

Megjegyezte, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint közel 80 ezer üres álláshely volt 2023 harmadik negyedévében Magyarországon, azaz Orbán Viktorék 40 ezerrel több vendégmunkást telepítettek be, mindezt törvénytelenül, hogy a milliárdos elitnek, a gazdag nagyvállalatoknak dolgozzanak.

Mint mondta, az árnyékkormány szerint

azonnal meg kell tiltani az EU-n kívüli vendégmunkások törvénytelen behozatalát

Magyarországra.

A Dobrev Klára vezette árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után: alulfizetett vendégmunkások helyett jól fizetett magyar munkaerőt akar, a milliárdos elit kiszolgálása helyett pedig igazságos Magyarországot teremtene – hangsúlyozta Varga Ferenc.

Közölte: az árnyékkormány tagjaként, országgyűlési képviselőként írásbeli kérdéssel fordul az Orbán-kormányhoz, hogy a magyar dolgozók végre válaszokat kapjanak a következő kérdésekre:

  • hány EU-n kívüli vendégmunkást akarnak még idén Magyarországra hozni?
  • Miért nem a jól fizetett magyar dolgozókkal töltik fel az álláshelyeket alulfizetett vendégmunkások helyett?

Hozzáfűzte: mára nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány sokkal több vendégmunkást akar Magyarországra hozni az Európai Unión kívülről – többnyire Ázsiából –, mint amennyit a saját törvénye megenged.

Orbán Viktor nem a magyar dolgozókat, hanem a milliárdos elitet, valamint a nagyvállalatokat szolgálja, akik kevesebb fizetésért hosszabb munkaidőben rosszabb munkakörülmények között dolgoztatott vendégmunkásokat akarnak. Utóbbiak a fizetésüket hazaküldik, mindezért pedig ingyenes szállást és ellátást kapnak – részletezte a bér- és munkaügyi árnyékminiszter, felhívva a figyelmet arra, hogy

a magyaroknak marad az éhbér,

amelyet felfal az orbáni infláció, vagy marad a külföldi munka, a kivándorlás lehetősége.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek