Mi lesz ebből? Érik a saller Pintéréknek, rengetegen támogatják az országos kampányt

A szervezők a véghajrában kérik mindenki segítségét.

A végső hajrájához ért az aHang és Egységes Diákfront ellenkonzultációs kampánya: a szervezők arra kérnek mindenkit, hogy akinél még van konzultációs ív, a következő két hétben vigye el a legközelebbi leadópontra – hívta fel a figyelmet az aHang friss közleményében.

Mint írták, egyes településeken kimagasló számban gyűlnek a nemzeti konzultációk.

A meghosszabbítást követően január 17-én véget ér a kormány nemzeti konzultációja, azonban az aHang és az Egységes Diákfront – ahogyan azt már a kampány elején is jelezték – január végéig folytatják az üres, illetve áthúzott konzultációs ívek összegyűjtését, hogy megmutassák: propaganda helyett valódi kérdésekben akarnak az emberek véleményt mondani – fogalmaztak.

A két szervezet december 4-én nyitotta meg országszerte a leadópontjait, ahová bárki elviheti a saját, illetve az általa összegyűjtött íveket. A január 8-án megtartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy országosan átlépték a negyedmilliót, azóta is folyamatosan érkeznek az üres konzultációk a leadópontokra – emlékeztettek a közleményükben.

Kedden az aHang leadópontjaira eljuttatott ívek száma

elérte a 300 ezer darabot – tájékoztattak.

Vannak olyan települések, ahol a lakosság számához képest kimagasló arányban gyűlnek az ívek. A 3700 fős Záhonyban több mint 1000 konzultációs ív érkezett a leadópontokhoz, amíg Orosházán a választásra jogosultak több mint 10 százaléka adta le az aHang gyűjtőpontjaira az íveket. A leadópontokról, valamint a postai úton történő küldésről minden információ megtalálható a 7IGEN.hu oldalon.

„Az ország több mint 800 pontján leadhatók az üres konzultációs ívek, de postai úton is el lehet hozzánk juttatni azokat. A kampány hajrájához érkezve arra kérünk mindenkit, hogy a következő napokban vigyék el a konzultációs íveiket a hozzájuk legközelebbi leadópontokra.

Nagyon sokan vannak, akik az utolsó pillanatokra hagyják, őket is arra kérjük, hogy a következő két hétben, legkésőbb január 31-ig juttassák el az aHangnak és az Egységes Diákfrontnak a nemzeti konzultációjukat”

– fogalmazott Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Mint ismert, az aHang és az Egységes Diákfront a kampányt követő hónapokban országjárásra indul, amelynek keretein belül számos városban begyűjtik az üres íveket. Az országjárás pontos helyszíneiről és a programokról hamarosan beszámol a két szervezet.

A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy annak is van lehetősége csatlakozni az ellenkonzultációhoz, aki nem tudja valamiért leadni az üres ívét – vagy mert nem kapott, vagy mert már például kidobta. Ők online tudnak nyilatkozni arról, hogy nem küldték vissza a kormánynak a konzultációs ívüket, és egyetértenek azzal, hogy a demagóg propaganda helyett valódi társadalmi kérdésekkel kellene foglalkozni. Ez idáig már több mint 13 ezren nyilatkoztak erről online a 7IGEN.hu felületén – közölte az aHang.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2024/01/12/bsszak-meg-kemenyen-uzentek-a-diakok-pintereknek-tuntetes-lesz-szombaton 

Valódi Hírek