Mi lesz ebből? Egyre forróbb a talaj Orbán lába alatt az EU-ban

Komoly ellenállás érik a miniszterelnök ellen.

Mint írtuk, Petri Sarvamaa finn kereszténydemokrata EP-képviselő aláírásgyűjtésbe kezdett, mert el szeretné érni, hogy az uniós kormányok vonják meg Magyarországtól a szavazati jogot a döntéshozó Európai Tanácsban.

Az értesülések szerint

már 120 EP-képviselő aláírta a petíciót.

A Magyarországot érintő állásfoglalást csütörtökön vitatják meg, de a tagállamoknak egyhangúlag kell megállapítaniuk, hogy hazánk „súlyosan és tartósan” megsértette az uniós alapértékeket, ebben az esetben lehet szó ugyanis a szavazati jog megvonásáról.

Az aláírásgyűjtés célja tehát a hetes cikk szerinti eljárás megindítása Magyarországgal szemben. Ez azonban már folyamatban van hazánkkal szemben – részletezte a 24.hu, megjegyezve, hogy ez egy nagyon erős fegyver a közösség eszköztárában.

Eddig csupán Magyarország és Lengyelország ellen indult ilyen eljárás – hazánkkal szemben az Európai Parlament kezdeményezte. Magyarországgal szemben a hetes cikk első pontja van jelenleg folyamatban: eszerint

„fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket”.

Ilyen érték többek között az emberi méltóság, az egyenlőség, a szabadság, a demokrácia tiszteletben tartása, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, a nők és a férfiak közötti egyenlőség.

A gyakorlat szerint

a második pont eléréséhez újra el kell indítani az eljárást,

és a már említett módon egyhangú szavazás szükséges arról, hogy az érintett tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben összefoglalt értékeket.

Ráadásul még hátra van a harmadik pont, amelynél az érintett tagállam jogainak felfüggesztéséről döntenek, a büntetés pedig többféle lehet – ehhez minősített többségre van szükség a szavazásnál.

Magyarország és Lengyelország korábban alkut kötött, hogy bármelyikükkel szemben szavaznának, a másik fél vétózik. Kérdés, hogy a frissen megválasztott Donald Tusk, aki az utóbbi hetekben jelentős változásokat vitt végbe az országában, megteszi-e majd ezt a kis „szívességet” Orbán Viktornak.

Mindenesetre hazánk az eljárás azon fázisában van, amikor a kormányfő bizalmasai egymást váltják Brüsszelben és magyarázkodnak a magyar jogállamiság helyzete miatt.

A jelenlegi aláírásgyűjtés eközben azt a célt szolgálja, hogy az Európai Bizottság, valamint a tagállamok harmada

rábólintson az eljárás második pontjának megindítására.

Valódi Hírek