Kitört a káosz Lengyelországban: Letartóztatták a volt belügyminisztert

A két elítéltet egy varsói börtönbe szállították.

Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.

Marcin Kierwinski új belügyminiszter az X közösségi felületen azt írta:

„a törvény előtt mindenki egyenlő”.

Grazyna Ignaczak-Bandych, az államfői hivatal vezetője a TV Republika kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: Kaminski és Wasik az államfő vendégei voltak, és a rendőrség akkor hatolt be az elnöki palotába, amikor Andrzej Duda elnök már távozott onnan, mert Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető társaságában egy találkozóra indult a fehérorosz ellenzék tagjaival.

Több lengyel ellenzéki politikus „államcsínynek” nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban „először vannak politikai foglyok” az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta.

„A rendőrség behatol az elnöki palotába, hogy letartóztassa az elnök által kegyelemben részesített ellenzéki képviselőket”

– olvasható Piotr Müller volt kormányszóvivő, a PiS képviselőjének X-bejegyzésében.

Szymon Szynkowski vel Sek volt külügyminiszter, a PiS képviselője szerint a történtek „a törvénytelenség uralmát mutatják, olyan nemzetközi szégyent jelentenek, amilyen 1989 óta nem fordult elő”.

A bíróság decemberben kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a korrupcióellenes harc keretében elkövetett túlkapás címén. Andrzej Duda elnök viszont már 2015-ben kegyelemben részesítette őket. A kegyelmi döntés jogi vitát váltott ki, ellenzői azzal érveltek, hogy nem adható meg, mivel az elsőfokú ítélet még nem volt jogerős.

A legfelsőbb bíróság idén júniusban új eljárást rendelt el Kaminski és Wasik ellen, majd a decemberben megszületett ítélet alapján

a varsói kerületi bíróság hétfőn kezdeményezte Kaminski és Wasik börtönbe szállítását.

A rendőrség már kedd reggel a lakhelyükön megpróbálta letartóztatni a két politikust. Kaminski és Wasik azonban közben az államfői palotába indult, ahol Andrzej Duda meghívására délelőtt egy hivatalos rendezvényen vettek részt. Az elnöki palota előterében délután rendezett sajtóértekezleten a két politikus közölte: nem bujkálnak, jelenleg az államfő vendégei, de ha börtönbe kerülnek, politikai foglyokká válnak. A nyilatkozat után visszatértek a palotába.

Donald Tusk kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén nyugtalanítónak nevezte, hogy az államfő „részt vesz az állami berendezkedést érintő káoszban és konfliktusban”. A büntető törvénykönyvet idézve Tusk aláhúzta:

büntetőjogi felelősség terheli azt, aki egy bűntett elkövetőjét bújtatja.

Hozzátette, hogy az idézettel tudatosítani akarja Dudával, „mibe bonyolódott bele”.

Az államfői hivatal közlése szerint kedd este Andrzej Duda részvételével a hivatalban konzultációkat kezdtek a történtek miatt. Grazyna Ignaczak-Bandych később a TV Trwam katolikus televízióban bejelentette: az elnök levélben a lengyel végrehajtó hatalom „törvény- és alkotmánysértő lépéseiről” fog tájékoztatni más államfőket, valamint nemzetközi intézményeket.

Az elnöki palota előtt kedd este több száz tüntető gyűlt össze, Kaminski és Wasik szabadon bocsátását követelték. Tiltakozók nagyobb csoportja azon varsói rendőrőrs előtt is megjelent, ahova a két képviselőt elszállították. Jelen volt a PiS több politikusa, köztük Jaroslaw Kaczynski pártelnök.

A rendőrség késő esti közleménye szerint

a két elítéltet egy varsói börtönbe vitték tovább.

Kaczynski újságíróknak nyilatkozva „vakmerő alkotmánysértéssel” vádolta meg a kormányzókat.

Mariusz Kaminski volt lengyel belügyminiszter (Forrás: energia.rp.pl)

Maciej Wasik volt lengyel belügyminiszter-helyettes (Forrás: pap.pl)

(MTI nyomán)

Valódi Hírek