Hatalmas megmozdulásra készülnek a civilek – megrengeti Pintér lába alatt a talajt a közelgő demonstráció

Többek között a pedagógusok béremelése miatt szervezik az eseményt.

Január 13-ára, szombatra demonstrációt szervez az Egységes Diákfront. Friss közleményük szerint a Belügyminisztérium elé tervezik a megmozdulást „Megéri Tüntetni” címmel. Az esemény délután 3 órától 4 óráig fog tartani.

Mint írták, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), az aHang, az ADOM Diákmozgalom, a Fridays For Future, a Civil Bázis, valamint az Országos Közös Akarat (OKA) is a szervezők sorát gyarapítja.

A megmozdulás célja elsősorban az, hogy értékeljék a bejelentett béremeléseket, valamint a szervezetek közleményük szerint rendkívül fontosnak tartják, hogy a kormány nem emelte volna meg a pedagógusok fizetését, ha nem zajlanak 2 éven át tüntetések.

A pedagógusok 32,2 százalékos béremelése azoknak az érdeme, akik sztrájkoltak, ez pedig bizonyíték arra, hogy érdemes tüntetni – írták.

Mindemellett hangsúlyozták: leírhatatlanul fontos, hogy ezzel a kormány nem teljesítette a szervezetek követeléseit, a béremelés azoknak csupán egy része volt – ráadásul a fizetésemelés mértéke sem elégséges, valamint nem érint mindenkit.

„Az iskolai szegregáció folyamatos, a tanszabadságot nem állították vissza, az alaptanterv változatlanul a lexikális tudásra épít a hasznos tudás helyett, továbbra is egy alkalmatlan rendőr felel az oktatásért (minden tiszteletünk a rendvédelmi dolgozók iránt, csak ne az oktatást irányítsák).

A kordonkormány nem fogja tudni kiszúrni a szemünket, nem tágítunk az eredeti követeléseinktől. A versenyképes és modern oktatásra az igényünket továbbra is fenntartjuk, ennek a biztosítása pedig az állam feladata.

Pintér Sándor embertelen hozzáállása lelankadt, altassuk hát el!”

– fogalmaztak, hozzátéve, hogy a demonstráción mindenkinek lesz lehetősége leadni az üres konzultációs íveket.

A közleményük szerint az eseményen néhány fontos beszéd is elhangzik majd, a névsort a napokban teszik közzé.

Valódi Hírek