Ez rengeteg embert érint: Óriási nyugdíjreform jöhet jövőre, de akad pár bökkenő

Itt tartanak az előkészületek.

Bár az Európai Bizottság felszólította az Orbán-kormányt, hogy társadalmi vitát követően, 2025-ig hajtson végre egy nyugdíjreformot, 15 hónappal a tervezett változások előtt

még semmi nem történt, a kormány nem foglalkozott a kérdéssel.

Simonovits András közgazdász szerint a nyugdíjasoknak már az is pozitív eredmény lenne, ha sikerülne az idei évre tervezett 6 százalékos inflációt tartani. Ebben az esetben ugyanis nem zuhanna úgy a nyugdíjak reálértéke, mint tavaly, hiszen a nyugdíjemelést a tervezett inflációhoz igazították.

2023-ban ugyanis a januári 15 százalékos nyugdíjemelést követően az első fél év 25,1 százalékos nyugdíjas inflációt hozott. Ennyit pedig nem tudnak kigazdálkodni az idős emberek.

Ráadásul, amint megírtuk, Varga Mihály pénzügyminiszter tavaly decemberben belengette, hogy a 3,5 százalékos tervezett nyugdíjprémium is elmaradhat 2024-ben. Nyugdíjprémiumot abban az esetben kell fizetni, ha a GDP növekedése legalább 3,5 százalék.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előrejelzése alapján 2,5-3,5 százalék között várható a gazdasági növekedés, ami rossz hírt jelent a nyugdíjasoknak. Ha beigazolódik az MNB jóslata, egy fillért sem kell nyugdíjprémiumként kifizetni.

(penzcentrum.hu / Nyugati Fény)

Valódi Hírek