Itt a vége: Tömegeket sodort veszélybe kegyetlen lépésével az Orbán-kormány

Intézkedtek.

2024 január elsejétől már nem lesz lehetőség hideg élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával a boltokban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az RTL Híradóval. Így pedig meleg ételre, szállásra és szabadidős foglalkozások finanszírozására lehet majd csak használni a SZÉP-kártyát.

A keretet hideg élelmiszerre augusztus elejétől lehetett felhasználni, amely intézkedés bevezetését Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető a rekordmagas inflációs környezettel indokolt. Gulyás úgy látta, „ez komoly segítség volt a kártyával rendelkezők számára” – ám hiába volt „komoly segítség”, most mégis megszüntetik ezt a lehetőséget.

A csatorna kereste az ügyben a minisztériumot, hogy arról érdeklődjenek, miért nem hosszabbítják meg az intézkedést. A tárca azt közölte, hogy „2023 az infláció csökkentésének éve volt, 2024 pedig a növekedés éve lesz”. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint ugyanakkor

a kormány éppen azokat sodorja még nagyobb veszélybe, akik egyébként is nehezen élnek meg a fizetésükből.

Varga Ferenc, a DK bér-és munkaügyi árnyékminisztere közölte: Orbán Viktor 13 éves kormányzásával sajnos eljutottunk oda, hogy az embereknek nagyobb szüksége van alapvető élelmiszerekre, mint arra, hogy nyaralni menjenek.

Az OTP Bank SZÉP-kártya forgalomra vonatkozó adatai szerint idén augusztus és november között 26 milliárd forinttal költöttek többet a kártyabirtokosok, mint a tavalyi év azonos időszakában, amely összegből 21 milliárd forintot hagytak az élelmiszerboltokban.

Mint hétfőn megírtuk, ugyan az országban egész évben csökkentek a reálbérek, és jövőre mindössze 6%-os nyugdíjemelést meg 10%-os pedagógusbér-emelést ígér a kormányzat 17-18%-os éves infláció mellett. Orbánéknak viszont attól már nem kell félniük, hogy összébb kell húzni a nadrágszíjat, ugyanis egy öt éve hozott törvénymódosítás értelmében a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi bruttó átlagbér háromszorosában határozták meg.

Így Orbán Viktort is a házelnöknek járó juttatás illeti meg, de emellé „természetesen” felmarhatja a képviselői alapbért is. Mindennek értelmében a havi 859 ezer forint emeléssel

a miniszterelnök fizetése bruttó 6,5 millió forint fölé nőhet.

Videó:

Valódi Hírek