Kapkodni fogod a levegőt, ha meglátod, mennyivel nő márciustól Orbán fizetése

Csak az emelés mértékét elfogadnánk egyhavi bérnek.

Bár az országban egész évben csökkentek a reálbérek, és jövőre mindössze 6%-os nyugdíjemelést meg 10%-os pedagógusbér-emelést ígér a kormány 17-18%-os éves infláció mellett, van egy réteg, amelynek nem kell attól félnie, hogy összébb kell húznia a nadrágszíjat.

Egy öt éve hozott törvénymódosítás értelmében ugyanis a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi bruttó átlagbér háromszorosában határozták meg, tehát az

automatikusan nő, és nem is kevéssel.

Miközben az ország elsöprő többsége annak is örül, ha pár tízezerrel többet vihet haza jövőre, és így reálértéken már majdnem annyit keres, mint egy évvel korábban, az rtl.hu számításai szerint ha az idei évben valóban 15 százalékkal 593 ezer forintra emelkedik a bruttó átlagbér, akkor

  • a képviselők alapfizetése márciustól 232 ezer forinttal emelkedik majd bruttó 1,78 millió forintra.
  • Ha valaki egy parlamenti bizottságnak a tagja, akkor az alapbér 1,2-szeresét kapja, azaz márciustól nagyjából 2,1 millió forintot.
  • A frakcióvezetőknek az alapbér kétszerese jár, márciustól nagyjából 3,5 millió forint.
  • Kövér László házelnök az alapbér 2,7-szeresét viheti majd haza, nagyjából bruttó 4,8 millió forintot. Ez körülbelül 600 ezer forintos adózás előtti emelésnek felelne meg.
  • Orbán Viktort is a házelnöknek járó juttatás illeti meg, de emellé felveheti a képviselői alapbért is. Ennek megfelelően a havi 859 ezer forint emeléssel

a miniszterelnök fizetése bruttó 6,5 millió forint fölé nőhet.

  • Novák Katalin köztársasági elnöknek továbbra is a házelnöki juttatás 1,1-szerese jár majd, azaz körülbelül bruttó 5,2 millió forint. Ez is 600 ezer forintos adózás előtti emelést jelentene.

A portál arra is felhívta a figyelmet, hogy egy másik törvénymódosítás értelmében

a miniszterek fizetéséről egyedül Orbán Viktor dönt,

a tárcavezetők bére ugyanis nincs rögzítve egyik jogszabályban sem.

Az eddigi gyakorlat alapján a kormányfő az átlagbér hatszorosában állapította meg a miniszterek keresetét, így ha Orbán Viktor tartja magát ehhez, akkor a tárcák vezetői márciustól 400 ezer forinttal többet, bruttó 3,5 millió forintot kaphatnak majd. Ha valaki képviselő is, akkor felveheti az ezért járó alapbért is, így az esetében összesen bruttó 600 ezer forinttal is nőhet a havi juttatás összege.

Valódi Hírek