Megtörte a hosszú csendet Áder János, és rögtön súlyos bejelentéssel sokkolja a magyarokat

Környezetvédelembe csomagolt áremelés.

A hulladékgazdálkodással összefüggő legfontosabb változásokról beszélgetett Világi Oszkárral, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettesével, Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában.

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a beszélgetés elején felidézte: a Mol Nyrt. tavaly 35 évre nyerte el a hulladékgazdálkodási koncessziót, így leányvállalata, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi már a szolgáltatást idén nyár óta.

Közölte: az új hulladékgazdálkodási rendszerben új italcsomagolásvisszaváltási-rendszer lesz Magyarországon, így

visszaválthatók lesznek a műanyag és üveg palackok, valamint a fém italos dobozok.

Világi Oszkár ismertette: 2024-től a boltoknál található visszaváltási pontra, a REpontra lehet majd visszavinni azokat a palackokat, amelyek rendelkeznek visszaváltási logóval, illetve a korábbi csomagoláson találhatóhoz képest új vonalkóddal.

Kitért ugyanakkor arra, hogy a jogszabály által biztosított átmeneti időszakban, 2024. június 30-ig a még jelölés és visszaváltási díj nélkül forgalomba hozott italcsomagolások továbbra is a boltok polcain maradhatnak, ezek pedig nem lesznek visszaválthatók a REpontokon.

Minden, logóval ellátott műanyag- és üvegpalackban, fémdobozban forgalmazott italtermék értékesítésekor

palackonként, egységesen 50 forint visszaváltási díjat fizet januártól a vásárló,

amit akkor kap vissza, ha az üres palackot visszaváltja az automatánál. A visszatérítés történhet boltban levásárolható vagy készpénzre váltható utalvány, illetve – várhatóan áprilistól – egy telefonos applikáción keresztüli banki átutalás formájában, de arra is lesz lehetőség, hogy jótékonysági célra ajánlják fel a betétdíjat – mondta.

Világi Oszkár felhívta a figyelmet arra, hogy a visszaváltó automaták akkor tudják jól beazonosítani a palackot, ha az sértetlen, vonalkódja olvasható a gép számára, ezért például nem tanácsos összegyűrni a csomagolást.

Áder János kérdésére a szakember beszámolt arról is, hogy a visszaváltást kötelezően gépi úton kell biztosítani a 400 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező olyan üzleteknek, amelyek forgalmának döntő része élelmiszer-értékesítésből származik. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a rendszerhez önkéntes alapon a kisebb eladótérrel rendelkező üzletek is csatlakozhatnak gépi visszaváltóként, amennyiben az automata visszaváltó berendezés üzemeltetésére vonatkozó feltételeket elfogadják.

Ennek köszönhetően induláskor 1500-2000, majd a partnerek fokozatos csatlakozásával

a tervek szerint akár 4-5 ezer boltban lesznek visszaváltó-automaták.

Az üzletek kézi visszaváltó pontként is csatlakozhatnak a rendszerhez, amennyiben a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával kívánják biztosítani, hiszen – hívta fel a figyelmet – a cél az, hogy három éven belül elérjék a műanyag, az üveg palackok és a fém italos dobozok 90 százalékos újrahasznosítását.

A volt államfő kitért arra, hogy a Magyarországon keletkező évi csaknem 4,5 millió tonna települési hulladék mindössze egyharmadát hasznosítják ma újra, a Mol viszont azt akarja elérni, hogy a hulladékok túlnyomó részét ipari vagy energetikai célra hasznosítsák.

Ennek kapcsán Világi Oszkár azt mondta, a végső cél, hogy az országban keletkező összes hulladékmennyiségnek csak tizede kerüljön a lerakókba, jelentős része pedig legyen újra feldolgozva.

(MTI)

Valódi Hírek