Megszólalt Nyirati Klára: Nem bántam meg, hogy kiléptem a Momentumból

Szerinte nem ő hagyta ott a Momentumot, hanem a Momentum hagyta ott őt, az emberek pedig helyben továbbra is összefogást akarnak.

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Nyirati Klára, Baja polgármestere kilépett a Momentumból, ezzel a pártnak nem maradt több fővároson kívüli városvezetője.

A 2022-es választások óta sorban hagyták el a Momentumot a polgármesterei. Az országgyűlési választások után először a gödi Balogh Csaba hagyta ott a pártot – ő februárban lemondott a polgármesteri tisztségéről is. Tavaly ősszel az újpesti Déri Tibor lépett át a Demokratikus Koalícióba, majd decemberben így tett a sződligeti polgármester, Juhász Béla is.

Nyirati azért döntött a kilépés mellett, mert a pártja fegyelmi eljárást indított vele szembe, miután nyilvánosan kritizálta Donáth Anna DK-ellenes politikáját. Szombaton erről a szakításról is kérdezte őt a telex.hu.

Nyirati Klára elmondta: nem bánta meg, hogy kilépett a Momentumból, „törvényszerű volt ez a lépés. Engem egy négypárti összefogás emelt a polgármesteri székbe 2019-ben, az összefogáshoz kell hűnek maradnom.”

Hozzátette:

„nem a Momentumot hagytam ott, hanem azt az irányvonalat, ami az utóbbi hetekben kibontakozott.”

A városvezető beszélt arról is, hogy a pártban mennyire nem tudták összeegyeztetni az országos politikai vezetés irányvonalát a helyi önkormányzati politikával.

„Ezt a tudathasadásos állapotot nem lehetett hosszabb távon sérülések nélkül fenntartani. Amikor ennyire egymásnak ellentmondó érdekek határozzák meg a hétköznapokat, akkor választani kell.”

Nyirati érdekes emlékeket is felidézet Donáth pálfordulása kapcsán.

„2019-ben Donáth Anna is itt volt a március 15-i ünnepségen, amikor a többi párt vezetőjével az összefogás jegyében megfogtuk egymás kezét, és fölemeltük a magasba. Azt mondta utána az ATV-ben, hogy ezek az emberek ott Baján tisztelik egymást. Akkoriban még az összefogás volt a Momentum irányelve, mint ahogy 2022-ben is. Az emberek ma is összefogásra vágynak.”

Hozzátette:

az ellenzéki pártoknak nem egymást, hanem a Fideszt kell leváltaniuk, a Fidesz ellen léptek fel együtt 2022-ben is.”

Arról is beszélt Baja első embere, hogy korábban neki is voltak helyben súrlódásai DK-s és jobbikos politikusokkal is, de ezek a konfliktusok már rendben megoldódtak, ezért

számára különösen rosszul jött Donáth DK-ellenes cikke.

Nyirati Klára arról is beszélt még az interjúban, hogy mennyire nem tiszteli a választók döntését Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő, ezért rendszeresen átnéz rajta, mintha nem is létezne.

„A karaktergyilkolásnak az egyik eszköze, amikor nem vesznek tudomást arról, hogy van egy megválasztott polgármestere a városnak.”

Arról is beszélt még, hogy

önálló Bács megyét szeretne,

mivel területileg a legnagyobb vármegye ma Bács-Kiskun.

„Baja korábban már volt megyeszékhely, Bács-Bodrog vármegye központja”, ezért semmi akadályát nem látja annak, hogy újra így legyen.

Valódi Hírek