Óriási bajt csináltak Orbánék: Bődületes következményei lehetnek a Fidesz-kormány botrányos manőverének

Az Orbán-kormány hazudik a gazdasági adatokkal.

Róna Péter is kiszámolta, mennyit csalt a statisztikai hivatal azért, hogy Orbán utasítására tíz százalék alá „menjen” az infláció – írta különösen figyelemre méltó bejegyzésében Hadházy Ákos független képviselő, aki Róna Péter közgazdász, egyetemi tanár sorait osztotta meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által furcsán „számított” inflációs adatokról.

Mint megírtuk, már az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) is szemet szúrt, hogy a KSH éléről minden előzmény nélkül távozni kényszerült az a főosztályvezető, aki 27 éven keresztül számította az inflációt Magyarországon. A helyére pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi beosztottját, Tréfás Andrást nevezték ki.

Róna Péter miután ismertette a számítási módszert, arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami hivatal által számolt októberi 9,9 százalékos inflációs adat úgy „jön ki”, hogy az energiaárakra vonatkozó értékindexet

a KSH belegyúrta a többi 986 termék árindexébe.

Tehát a tényleges infláció 1,092 százalékkal magasabb a számítottnál, azaz, a helyes szám 11 százalék – jelezte a professzor.

Hadházy Ákos vonatkozó Facebook-bejegyzését alább közöljük:

„Róna Péter is kiszámolta, mennyit csalt a Statisztikai Hivatal azért, hogy Orbán utasítására tíz százalék alá »menjen« az infláció. A hivatal »kegyes hazugságának« súlyos következményei lehetnek,

hiszen ez egy konkrét bizonyíték arra, hogy a kormány hazudik a gazdasági adatokkal. Ezt pedig a befektetők nagyon nem szeretik… Az alábbiakban a Tanár Úr sorai:

„»Kiszámoltam, hogy mekkora volt az októberi infláció a korábbi módszer alapján. Leírom a magyarázatot és a számítást az alábbiakban.

2022 júliusban a kormány felemelte és bevezette a kétszintű árképzést a vezetékes gáz és az elektromos áramra, kötve azt a fogyasztás szintjére. A szint alatt a rezsicsökkentéssel alkalmazott ár van érvényben; azon felett a tavaly júliusban megemelt (a gáz esetében 33,5%, az áramnál 3,4%).

Ha tehát a lakosság kevesebbet fogyaszt a rezsicsökkentett és a nem rezsicsökkentett fogyasztás közötti arány megváltozik, amit, az új módszer szerint a KSH árcsökkenésként könyvel. De az általánosan elfogadott módszer szerint az árindex számításának lényege,

hogy a bázisidőszaki, illetve a tárgyidőszaki fogyasztás alapján rögzített súlyokat változatlannak tekintjük. Ugyanígy a volumenindex számításánál az árakat tekintjük változatlannak. Ha pedig mindkettőt, azaz az árat és a fogyasztott volument, nem árindexet, hanem értékindexet kapunk.

Az októberi inflációs adat, a 9,9% tehát úgy jön össze, hogy

az energiaárakra vonatkozó értékindexet a KSH belegyúrta a többi 986 termék árindexébe.

A gáz súlya a fogyasztásban 3%, az áramé 2,5%. Ha tehát az energiaárakat a korábbi – és általánosan elfogadott módszer szerint számítjuk, az eredmény a következő: 35,5`,00306+3,4`2,41=1,092.

Tehát a tényleges infláció 1,092 százalékkal magasabb a számítottnál, azaz, a helyes szám 11%.

Közben kiderült, hogy az Eurostat vizsgálatot rendelt el az ügyben.«”

Eddig a levél. Arról, hogy ennek az »apró« »kegyes csalásnak« milyen következményei lehetnek, itt olvashatnak: https://www.portfolio.hu/…/kemeny-figyelmeztetest…”

(Hadházy Ákos/Facebook)

Kapcsolódó:

Váratlan fordulat: Már az unió hivatala is vizsgálja Orbánék legnagyobb stiklijét

 

Valódi Hírek