Váratlan fordulat: Már az unió hivatala is vizsgálja Orbánék legnagyobb stiklijét

Gyanút fogtak.

Már az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) is szemet szúrt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről minden előzmény nélkül távozni kényszerült az a fősztályvezető, aki 27 éven keresztül számította az inflációt Magyarországon. Mint megírtuk, a helyére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi beosztottját, Tréfás Andrást nevezték ki.

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint most

az Eurostat egyeztetéseket kezdeményezett a KSH-val az infláció számításának módjairól.

Mindez azt követően derült ki, hogy a KSH két korábbi elnöke, Mellár Tamás és Katona Tamás a Népszavának nyilatkozva arról beszéltek, hogy számításuk szerint 11 százalékon ragadt volna az infláció októberben, ha KSH az energiaárakat változatlan súllyal és módon vette volna figyelembe a fogyasztásban.

Mint ismert, Orbán Viktorék ígéretet tettek arra, hogy az év végére egy számjegyű lesz az infláció Magyarországon. Ezért nem is okozott nagy meglepetést, hogy októberben kijött a „bűvös” 9,99 százalékos adat,

amely jóval kisebb lett, mint a piaci várakozások szerinti 10,4 százalék.

Az állami hivatal akkor azt közölte: számításaik megfelelnek az EU-s előírásoknak.

„Véleményünk szerint ezek az ellenőrzések biztosítják, hogy a KSH minden alkalommal megbízható képet adjon az infláció alakulásáról, összhangban a szabályozásokkal és a nemzetközi módszertani szabványokkal”

– közölte akkor a KSH.

Az Eurostat minderre úgy reagált: rendszeres párbeszédet folytatnak minden uniós tagállam statisztikai hivatalával a harmonizált fogyasztóiár-index statisztikák összeegyeztetésével és fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről. Hozzátették: emellett rendszeresen ellenőrzik, hogy a módszertani útmutatások megfelelőek-e.

Az EU statisztikai hivatala csütörtökön közölte: tárgyalásokat folytat Magyarország fő adatszolgáltatójával az energiainfláció kiszámításáról, miután felmerült a gyanú, hogy

a jelenlegi adatok alábecsülték az infláció mértékét.

Kapcsolódó:

Döntöttek: Kivágták Orbánék az állami hivatal vezetőjét, miután „rossz” számokat közöltek a magyar gazdaságról

https://nyugatifeny.hu/2023/11/17/lebukott-az-orban-kormany-szijjarto-peterek-embere-szamolja-az-inflaciot-a-ksh-nal

Valódi Hírek