Belháború a Fideszben: Elege lett a kormánypárti nagyhalnak az embertelenségből

Nem mindennapi dolog történt a napokban.

Magánlevélben kért bocsánatot a súlyos, gyógyíthatatlan izomsorvadásos betegségben (als: amiotrófiás laterálszklerózis a szerk.) szenvedő a saját kegyes haláláért küzdő Karsai Dánieltől egy ismert, de neve elhallgatását kérő fideszes politikus. A párt egyik alapszervezeti vezetője arról írt Karsainak: nem tudja elviselni, hogy a Parlamentben vendégeskedő, eutanáziáért kardoskodó ügyvédet levegőnek nézték a párttársai.

A levél írója eutanáziapárti, és elfogadhatatlannak tartja, hogy vitára sem bocsátották a Fidesz-politikusok a fontos emberi jogi kérdést. A politikus jelezte: egy pólót gyártatott az ügyvéd tiszteletére, amelyet mostantól rendszeresen viselni fog a kormánypárti rendezvényeken.

Karsai Dániel bejegyzését, illetve az ahhoz csatolt politikusi levelet változtatás nélkül idézzük alább:

POSZT MORTEM XXII. – Cum Deo pro Patria et Libertate (jelentése: Halál után XXII. Istennel a hazáért és a szabadságért a szerk.)

Minden támogatás nagyon jólesik. De természetesen vannak köztük különlegesek. Nemrégiben kaptam egy ilyet, amit most a küldője engedélyével anonimizálva közzéteszek. A levél szerzője egy magánszemély, aki a Fidesz-ben valaki.
Az ő támogatása talán a legbátrabb levél, amit mostanában olvastam. Nagyon szép kiállás az ügyünk mellett, egyben kissé szomorú helyzetjelentés hazánkról.

Az alábbiakban található sorokat olvasva kicsit melankólikus érzés fogott el az “itt élned, halnod kell” kötelezettségemre gondolva.

De mindent meg fogok tenni, hogy méltósággal sikerüljön. Isten engem úgy segéljen.

»Tisztelt Karsai Dániel!

… vagyok, a …-i Fidesz alapszervezetének … és eutanázia-párti. Az Ön küzdelme előtt már évekkel támogattam a méltóságteljes halálnak ezt a formáját, mert civilizációs vívmánynak gondoltam.

Egy országgyűlési képviselőt, …-t megkérdeztem, hogy hallott-e a Fidesz frakción belül arról, hogy van-e esetleg szándék a jelenlegi szabályozás módosítására? Válasza lesújtó volt, azt mondta, hogy nem, ez egyáltalán nem téma a frakcióban.

Mostanra már világos lehet Ön előtt, hogy e levelet részben lelkiismereti okból írom, részben pedig ha nagyon kis mértékben is, de legalább ennyivel szeretném támogatni, tudom ez édeskevés.

Megrendítő strasbourgi felszólalásánál is szomorúbb volt látni, ahogy a kormánypárti képviselők szó nélkül elmentek Ön mellett a parlamentben, ezért

az egész Fidesz nevében mélységesen bocsánatot kérek!

Mi politikailag nem állunk egy oldalon, de én egy olyan és csak olyan országban szeretnék élni, ahol egy kormánykritikus ügyvédnek is joga és lehetősége van a méltóságteljes élethez és halálhoz.

Ha nem sértem meg vele, csináltattam egy pólót az Ön arcképével és ‘az élet jog és nem kényszer’ feliratot irattam rá. Ezt fideszes rendezvényeken, gyűléseken, polgári esteken is fel fogom venni. Ennél többet nem tehetek sajnos, ez is már határesetnek számít a Fideszben. Itt az ember nagyon könnyen elveszítheti a megélhetését, ha elvi alapon kiáll valakiért, valamiért, ami nem illeszkedik a Fidesz pártlogikájába. Ennyit viszont megteszek, mert meg kell tenni.

Nézze el nekem, hogy levelemmel zavartam, de úgy éreztem, hogy így helyes.
Kérem, ha a levelem tartalmát felhasználja, vagy elmeséli, akkor úgy tegye meg, hogy ne legyek beazonosítható.
Harcát követve és támogatva, barátsággal:
…«

(Dr. Karsai Dániel/Facebook)

Valódi Hírek