Sokatmondó üzenetet küldött rajongóinak a balesetet szenvedett Szász Júlia

A színésznőt egy hete engedték haza a kórházból.

Mint írtuk, félbeszakították a Rómeó és Júlia című előadást alig két hete a Nemzeti Színházban, mert baleset történt a színfalak mögött. Két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérültek, kórházba kellett szállítani őket. Később kiderült, a sérülések miatt műtétre volt szükségük.

Szász Júliát egy hete hazaengedték a kórházból. A színésznő kedd este az Instagramján osztott meg egy 24 óráig elérhető történetet: a csuklóját fényképezte le, amelyen egy kórházi karszalag látható. A fotóhoz annyit írt:

„Round 2 Fight”.

A két színész az értesülések szerint a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé. Szász Júlia egy korábbi interjúban már beszélt a magasba épített erkélyről, valamint arról, hogy vigyázniuk kell magukra és egymásra az előadások közben.

Vidnyánszky Attila, a színház vezetője rövidesen közölte, hogy visszaépítik a nagyszínpadra az előadás díszletét, hogy modellezzék, mi okozhatta a balesetet – mint kiderült, a baleset után rögvest elbontatta az életveszélyes díszletet.

Időközben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával kezdett nyomozni, ezzel párhuzamosan pedig a színház is vizsgálja a történteket.

Kapcsolódó cikk:

Inog Vidnyánszky széke: Gyűlnek az aláírások a lemondása ügyében

https://nyugatifeny.hu/2023/11/18/ujabb-sulyos-szinhazi-baleset-tortent-maradando-serulest-szenvedett-az-ismert-szinesz

Valódi Hírek