Feljelentették Kósa Lajost, a rendőrség nyomozást indított

Súlyos dolgok derültek ki.

Kiskorú veszélyeztetése miatt feljelentették Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét. A rendőrség nyomozást indított, egyelőre még nem hallgattak ki őt az ügyben – erősítette meg a hatóság a 24.hu-nak.

A lap arról írt, hogy a birtokukba került dokumentum szerint Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökét, valamint Váradi Orsolyát, a sportszervezet ügyvezetőjét és dr. Bodó Barbarát, a szövetség etikai és fegyelmi bizottsága elnökét jelentették fel

kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

Sebestyén Júliával szemben több szülő is levélben emelt panaszt még tavaly év végén, amelyben kifogásolták a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázó szakmai módszereit és emberi magatartását. A szülők erőszakos magatartásról, szorításról, karmolásról, elcsattant pofonokról, megszégyenítésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról, elhanyagolásról számoltak be.

A Telex információi szerint legalább hét panaszlevél érkezett a szövetséghez a szülőktől, amelyben kérték az edző tevékenységének kivizsgálását. Sebestyén Júlia a vádakat tagadta,

a szövetség pedig megpróbálta eltussolni az ügyet,

a fegyelmi eljárást is sokáig elhúzták.

Különös továbbá, hogy a fegyelmi eljárás kezdete előtt egy nappal a Kósa Lajos vezette szövetség lecserélte a 2017 óta használt fegyelmi szabályzatát egy újra, amelyben az addigi hároméves elévülési időt egy évre módosították. A 24.hu információi szerint végül erre hivatkozva szüntették meg októberben az eljárást Sebestyén Júlia ügyében.

A korcsolyaszövetség azonban bejelentést tett a rendőrségnek, amelynek nyomán a BRFK október végén

ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.

Valódi Hírek