Óriási botrány: Eljárást indított a rendőrség az Egységes Diákfront elnökségi tagja ellen (+videó)

Ide jutottunk.

Eljárás indult az Egységes Diákfront elnökségi tagja ellen a múzeumlátogatás után – tájékoztatta lapunkat közleményében a szervezet.

Megírtuk, hogy csütörtökön az Egységes Diákfront nyílt levélben szólította fel Dr. Kemecsi Lajost, a Néprajzi Múzeum főigazgatóját, hogy haladéktalanul távolítsa el a Claudia Andujar fotókiállításán kihelyezett kordont, amely sérti a diákok és fiatalok szabad művelődésének jogát.

Közleményükben sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a csütörtöki múzeumlátogatásra nem ment el a főigazgató, mint írták, a telefont sem vette fel. A főigazgató-helyettes ugyan már felvette, de nem nyilatkozott. A szervezetnek a kommunikációs szakember ígért írásbeli választ felhívásukra, amelyet fizikálisan

a biztonsági őrség vezetője vett át.

Az ügyben pozitívumként értékelték, hogy sokan elmentek velük megnézni a kiállítást, ahol vizuálisan is bemutatták, hogy hogyan korlátozza a múzeum a diákság szabad művelődéséhez való jogát.

A rendőrség azzal indokolta Perlaki-Borsos Noel – az Egységes Diákfront elnökségi tagja – igazoltatását és a szabálysértési eljárást, hogy „nem bejelentett demonstrációnak” minősítették a múzeumlátogatást. Azt írták, erre semmi okuk nem volt, a kiállításra mindannyian jegyet váltottak, a kiállításra a biztonsági őrök szó nélkül mindenkit beengedtek.

Hangsúlyozták: a kiállításon semmit sem tettek, ami sértette volna a házirendet. A rendőrség azt állította: a Facebook-esemény, a papírdarabok és a molinó miatt, valamint azért vált demonstrációvá a múzeumlátogatás,

mert nem kérték a múzeum és a rendőrség engedélyét a látogatásra.

„Abszurd. Facebook-eseménye bárminek lehet, egy A4-es papírt fogni a kiállításon szabad (még), egy »A kultúra mindenkié« feliratú molinó egy múzeumban pedig elég adekvátnak tűnik”

– hívták fel a figyelmet.

„Kíváncsiak vagyunk, hogy a BRFK szerint hol kéne kifejeznünk a kultúráért való lelkesedésünket, ha nem egy múzeumban… Ami az engedélykérésekre vonatkozik: jegyet fizettünk, a biztonságiak beengedtek, ennél több engedély egy kiállítás megnézésére nem gondoljuk, hogy kéne. Aki nem múlt el 18 éves, az pedig természetesen a kordon meleg-mentes oldalán maradt.

A rendőrséget pedig a jövőben sem fogjuk megkérdezni, hogy mehetünk-e múzeumba”

– tették hozzá.

Mindezek alapján úgy tűnik, Magyarország napról napra egyre „jobb” és „civilizáltabb” hellyé válik, hiszen már a kultúra szabadságáért kiálló diákokat is eljárás alá vonják.

A Mérce Facebook-oldalán tudósított az eseményekről:

(Egységes Diákfront – Budapest/Facebook / Mérce/Facebook)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/11/16/tovabb-dagad-a-botrany-kokemenyen-kiosztottak-az-orban-barat-muzeumigazgatot-amiert-leterdelt-a-hatalomnak

Valódi Hírek