Pattanásig feszültek az indulatok: Döbbenetes műsort adott elő Schadl György

A titkárnőjét próbálta összezavarni.

„Kezit csókolom a hölgyeknek ott a távmeghallgatáson!”

– így indította Schadl György a csütörtököt a bíróságon, ahol az őt és Völner Pált érintő korrupciós botrány koronatanúját, F. Vivient hallgatták meg immár sokadik alkalommal.

F. Vivien titkárnőként asszisztált a védelmi pénzek begyűjtéséhez, sőt maga is beszervezett egy végrehajtót. Miután elfogták Schadlt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai órákon belül megjelentek a titkárnő monori lakásánál, és a Központi Nyomozó Főügyészség irodájába szállították őt. Az ügyészek vesztegetés bűntettében bűnsegédlettel vádolták a nőt, de együttműködés esetén

vádalkut ajánlottak neki.

A jelek szerint beadta a derekát. F. Vivien. Korábban már többször ellentmondásba került saját vallomásait illetően.

Schadl arról kérdezte volt bizalmasát, hogy hallott-e olyanról az egyes végrehajtók részéről, hogy ő részesült a végrehajtók osztalékából. F. Vivien nem tudott konkrétumokat említeni.

A vád szerint a végrehajtói kar egykori elnöke pénzt adott át Völner Pálnak, aki így Schadl érdekei szerint gyakorolta befolyását. Emellett a vád szerint Schadl egyes kinevezett végrehajtóktól az irodájuk működéséből eredő osztalékból lecsippentett magának nem kevés összeget – ez volt az alku a kinevezések elintézéséért.

F. Vivien azonban ezekkel a vádakkal kapcsolatban nem tudott konkrétumokkal szolgálni. A csütörtöki tárgyalás érdekessége, hogy Schadl egy ponton próbálta a koronatanúra terelni a gyanút, például azt kérdezte tőle, gyakorolta-e az ő aláírását. A kérdés a titkárnő naptára miatt merült fel, amelynek hátoldalán Schadl kézírásához hasonló sorokat fedeztek fel.

A kérdések során mellesleg F. Vivien nagyon zavarban volt, de leszögezte, ragaszkodik a nyomozás során tett vallomásához. Megjegyezte:

„Értem, hogy szeretnél összezavarni, és ez sikerült is” .

Sőt egy korábbi esetet is felemlegetett Schadl, amikor titkárnője az egyik végrehajtónak elmesélte, miként intézi el a főnöke azokat, akik nem az elvárásai szerint viselkednek. F. Vivien szerint ez csak viccelődés volt, ám a végrehajtói kar volt elnöke szerint ennek a történetnek a megfélemlítés volt a célja.

(24.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek