Váratlan csörte: Kőkeményen kiosztotta Tarlós István Lázárt, amiért a miniszter ezt tette

Nem finomkodott.

Hosszú interjút adott Budapest egykori fideszes főpolgármestere a Szabad Európának.

A beszélgetés során Tarlós István természetesen felmondta a kormánypropaganda kötelező paneljeit a genderkérdésről, a bevándorlásról, az oroszukrán háborúról és Karácsony Gergelyről. Sok újdonság nincs bennük, ezért azok miatt nem is foglalkoznánk a nyugdíjazott városvezetővel.

Az interjú második részében azonban letért a központi mantráról, és

komoly kritikákat fogalmazott meg Lázár Jánossal kapcsolatban.

A közelgő önkormányzati választások kapcsán ugyanis a lap újságírója felemlegette, amikor az építési és közlekedési miniszter a hódmezővásárhelyi Rádió 7 műsorában úgy fogalmazott: „Ha a hódmezővásárhelyiek megválasztják Márki-Zay Pétert polgármesternek, ami persze szívük joga, és persze van lehetőségük erre, akkor a kormánytól semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthatnak.”

Tarlós kemény kritikát fogalmazott meg a fentiek kapcsán:

„{A}kármilyen tehetséges Lázár János, említettem már valamikor, hogy

a bibliai személyiségek szimbolikus sorában néha nem a pontos helyre sorolja magát.

Ilyen típusú és súlyú döntéseket önállóan nem hozhat meg, hiszen van, aki felülbírálhatja.”

– reagálta erre Tarlós, aki szerint

ez Lázártól egy politikailag éretlen mondat volt, és ilyenekkel hergelni az embereket nem felelős politikushoz méltó.

A két fideszes politikus között nem új keletű a feszültség, már Tarlós hivatali idejében is több adok-kapok volt közöttük, de erről az expolitikus azt állította, hogy azok nem személyi eredetűek voltak, hanem a Budapest–vidék-ellentétből fakadt.

A jelek szerint azért közötti viharos kapcsolat ennél árnyaltabb.

Valódi Hírek