Valami készül? Novák Katalin sebtiben asztalhoz ült Orbánnal – van miről beszélniük

Vajon miről kellett sürgősen egyeztetniük?

Novák Katalin a Sándor-palotában fogadta a minap Orbán Viktort megbeszélésre – erről árulkodik a köztársasági elnök hétfői Facebook-bejegyzése, amely alá annyit írt:

„Európa Tanács után, Brüsszel előtt. Van miről beszélnünk”.

A fotó szerint Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter is jelen volt a találkozón. A tárcavezető mellesleg pár napja nyilatkozott arról, hogy bár az Európai Bizottság újabb kérdésekkel fordult a magyar kormányhoz az igazságügyi reformokat illetően, Magyarország szerintük minden vállalást és megállapodást teljesített. Hozzátette, hogy készen állnak a további egyeztetésekre.

A jelek szerint tehát tényleg van miről beszélniük a hazai politikusoknak.

Novák szerdán Brüsszelbe utazik,

ahol találkozni fog többen között Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével – emlékeztetett az atv.hu.

Mellette a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel is egyeztetni fog a köztársasági elnök – az Index értesülései szerint a NATO-tagállamok többsége türelmetlenül várja, hogy az Országgyűlés végre ratifikálja a svédek NATO-csatlakozását, így várhatóan ez a téma is terítékre kerül majd.

(Novák Katalin/Facebook)

Bóka János a minap közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának ülésén tartott beszámolót az EU állam- és kormányfőinek októberi tanácskozásáról.

Mint írta, az Európai Tanács napirendjén szerepelt többek között az ukrán-orosz háború, a közel-keleti konfliktus, a többéves pénzügyi keret felülvizsgálata és a migráció kérdése.

A tárcavezető kifejtette: meglátásuk szerint az

„Európai Uniónak nem Ukrajnát, hanem egy Ukrajnával kapcsolatos európai stratégiát kell finanszíroznia. Az Európai Unió jelenlegi Ukrajna-stratégiája pedig megbukott.

Az Európai Unió vezetői azt feltételezték, hogy Ukrajna katonai győzelmet aratni, Oroszország katonai vereséget szenved, ami politikai átrendeződéshez fog vezetni Oroszországban. Ez azonban legalábbis

kétségesnek tűnik az utóbbi hónapok fejleményei alapján.

Magyarország javaslata, hogy az EU folytasson vitát Ukrajnával kapcsolatos további stratégiájáról. A stratégia újratervezésének meg kell előznie a 2021-2027 közötti többéves pénzügyi keret felülvizsgálatát, hiszen először is tudnunk kell, mit és miért finanszírozunk – utána következik a hogyan és miből”.

A közel-keleti konfliktussal kapcsolatban megjegyezte: az Európai Tanács egyértelműen elítélte a terrorizmust és a Hamászt, a túszok azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte, valamint elismerte Izrael önvédelmi jogát. Fontos az eszkaláció elkerülése a Közel-Keleten és az antiszemitizmus megfékezése Európában – fogalmazott Bóka.

Arról is szót ejtett, hogy az Európai Tanács meglátása szerint az illegális migráció belbiztonsági kockázatot jelent.

(Bóka János/Facebook)

Valódi Hírek