Kovács Ákos iszonyúan kiakadt, amikor szembesítették vele, hogy Orbánék miatt dúskál a pénzben

Megpróbálta cáfolni – de sikerült?

Kovács Ákos szerint ő nem az állam pénzén élősködik, és csak az ellenzéki közbeszéd tartja őt nőgyűlölőnek. A nyíltan Orbán-párti énekes erről a Magyar Nemzetnek beszélt.

Kovács egyébként egy nyolc évvel ezelőtti interjúban arról beszélt, hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, hanem inkább a női princípiumot (sic!) kell beteljesíteniük, azaz tartozni valakihez és gyereket szülni.

Mindenki döntse el maga, hogy a XXI. században ez a vélemény minek számít, de szerintünk feministának semmiképpen.

Azt is próbálta cáfolni az énekes, hogy az állam kitartottja lenne.

Természetesen tudok a hazug erőlködésről, ami azt próbálja elhitetni, hogy az állam pénzén élősködök, de ez egyszerűen nevetséges

– fogalmazott. Szerinte ő megél a piacról, és erre azt hozta fel érvként, hogy nagyon sikeres volt ő a Horn-kormány idején, tehát közel 30 éve is. Ez persze Zalatnay Cini, Nagy Feró, Pataky Attila és a többi, ma már állami pénzekért kormánypropagandát szajkózó híresség esetében is megáll.

A tény viszont az, hogy az elmúlt években rendre kapott támogatást az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt-től: 2021-ben például 40 millió forintot. És emellett olyan állami megbízásokon is milliókat kaszált, mint például a közmédia szignáljainak megkomponálása, vagy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus újrahangszerelt himnusza. Ráadásul sportcsarnokok helyett már fellépni is inkább állami rendezvényeken szokott mostanában.

Valódi Hírek