Orbán Viktor gyorsan beletenyerelt a sikerbe, amelyhez semmi köze nincs

„Közös” munka.

A Nobel-díjas Krausz Ferenccel egyeztetett Orbán Viktor a Karmelita kolostorban szerdán – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

„Nobel-díjas a házban. Gratulálok Krausz Ferenc professzor úrnak!”

– írta a kormányfő a találkozó után a Facebookon.

A tárgyaláson a világhírű magyar tudós által vezetett Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központról (CMF) is szó volt. Az Orbán-kormány azt tervezi, hogy az intézményben végzett kutatásokat támogatni fogja a jövőben.

A CMF-ben egyébként a legmodernebb technológiával dolgoznak.

Az úgynevezett ultrarövid impulzusú lézertechnológiával vizsgálják az emberi vérplazmát, és az abban molekuláris összetételében bekövetkező legapróbb változásokat is ki tudják mutatni.

A cél az, hogy a következő évtizedben az infravörös molekuláris ujjlenyomat a következő generációs molekuláris diagnosztika sarokköve legyen, amellyel új utat nyitnak a lakosság egészségének átfogó vizsgálatára.

Krausz októberben kapta meg munkájáért a Nobel-díjat az attoszekundumos fizika területének megalapításáért és az elektronok kutatásáért. A tudós Németországban él, 2003 óta a Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójaként dolgozik. Vajon Orbán az emigrációhoz is gratulált?

Néhány héttel ezelőtt a Nobel-díjas kutató a közmédia egyik műsorában arról beszélt, nagyon aggódik a magyarországi tanárok helyzete miatt. Akkor azt üzente a hatalomnak, hogy tegyenek meg mindent a szakma megbecsüléséért. Valamiért a Magyar Távirati Iroda (MTI) munkatársa elfelejtette ezt az üzenetet szemlézni a hírösszefoglalójában. Erről tud Magyarország első embere?

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek