Meggondolták magukat Orbánék: Egyik percről a másikra visszavonták a szigorú törvényüket

Sokadik 180 fokos fordulat.

Visszavonja az eredetileg november elsejével életbe lépő vendégmunkástörvényt a kormány,

helyette új jogszabályt alkot – tájékoztatta a vg.hu-t a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Mi is megírtuk májusban, hogy a kormány törvénnyel oldaná meg a vendégmunkások betelepítését, ettől várják ugyanis a hatalmas munkaerőhiány megoldását. Azóta többen, köztük a DK-s Varga Ferenc is azt követelte, hogy ne vendégmunkásokat hozzon be Ázsiából a kormány, hanem a magyar dolgozók bérét emeljék meg annyira, hogy ne menjenek el a fiatalok az országból.

Úgy tűnik,

a kormány engedett a követeléseknek.

A minisztérium „azt a döntést hozta, hogy

új alapokra helyezi és szigorítja a bevándorlással és a munkavállalással kapcsolatos szabályokat.

Ezért új törvényjavaslatot alakít ki, és teljes körűen felülvizsgálja a hatályos idegenrendészeti új szabályozást”

– írta Nagy Márton minisztériuma.

Az új törvényjavaslattal a Fidesz minden EU-n kívüli országból érkező számára egyértelművé szeretné tenni, hogy Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen és feltételek teljesülése, illetve az állam engedélye esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni, ezért a teljes körű szabályozás megalkotásáig a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvény alkalmazására

nem kerül sor.

Valódi Hírek