Összeroskadt a forint az Orbán-kormány belharcai miatt – drámai zuhanásnak indult az árfolyam

Nincs megállás a lejtőn.

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest – közölte az MTI.

Az euró árfolyama 388,83 forintra nőtt hét órakor a hétfő kora esti 388,63 forintról.

A svájci frank jegyzése 403,52 forintról 403,96 forintra emelkedett, a dollár pedig 370,33 forintról 371,40 forintra drágult.

Az euró jegyzése a hétfő kora esti 1,0496 dollárról 1,0463 dollárra gyengült.

Mint megírtuk, a magyar gazdaságpolitika három vezető szereplője is felszólalt a Közgazdászok Vándorgyűlésén, és mindhárom beszéd hatására gyengült a forint. Írtunk arról is, hogy újabb csörte bontakozott ki Nagy Márton és Parragh László között.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Világgazdaság konferenciáján a jegybankról azt mondta, „csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá”. Parragh az ATV Egyenes Beszéd című műsorában pedig azt közölte: az állam jogszabály-módosítás révén akár

több száz milliárd forintnyi ingatlant is elvehetne a Magyar Nemzeti Banktól a veszteségének fedezése miatt.

Forrás: pénzcentrum.hu

Kapcsolódó:

Óriási balhé tört ki Orbánéknál: Parragh László kőkeményen megfenyegette Matolcsy Györgyöt (+videó)

 

Valódi Hírek