Óriási balhé tört ki Orbánéknál: Parragh László megfenyegette Matolcsy Györgyöt (+videó)

Közölte, az állam el fogja venni az ingatlanjaikat.

Hétfőn megírtuk, hogy újabb pengeváltás történt Nagy Márton és Parragh László között. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Világgazdaság konferenciáján a jegybankról azt mondta, „csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá”.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kijelentette: az állam jogszabálymódosítás révén akár több száz milliárd forintnyi ingatlant is elvehetne a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a veszteségének fedezése miatt. Beszélt arról is, hogy ugyan az iparkamara már előre jelezte, hogy gond lesz a gazdaságban, ezt sem a kormány, sem a jegybank nem vette figyelembe.

„Lebecsülték azt a veszélyt, amit az infláció jelent”

– mondta Parragh László, aki úgy gondolja, az MNB nem látta előre azokat a folyamatokat, amelyeket lehetett látni a makrogazdasági mutatókból. Már a Covid előtt erőteljesen drágultak a nyersanyagárak, energiaárak, elindult az inflációs nyomás, és számítani lehetett arra, hogy nagyobb kereslet esetén megemelkedik az infláció – részletezte.

Parragh kifejtette: ő nem gondolja, hogy a kormány választás előtti lépései miatt indult volna el az ország az inflációs pályán. Arról, hogy a kormány értette-e a dolgát, azt mondta: a jegybanktörvény világosan fogalmaz, amikor azt mondja, hogy a „jegybank elsődleges feladata az infláció kezelése”. Hozzátette:

az MNB megkésve tett lépéseket.

Elmondta: 1500-2000 milliárd forintos tőkevesztesége lehet a jegybanknak, amelynek döntő része – gyanította – „külföldi befektetők zsebében van”. Szavai szerint „nincs saját tőkéje a jegybanknak”, kötvényei, tartozásai, megtakarításai maradtak.

„Amióta forint van Magyarországon, azóta sosem fordult elő ilyen”

– hangsúlyozta Parragh László, hozzátéve, ennek következtében

nehezebben és drágábban fogunk hitelhez jutni, ezt pedig a költségvetés fogja kifizetni.

„A jegybank mindig forráshoz tud jutni a nemzetközi vagy hazai piacon, csak az a kérdés, mennyiért. Érdemes lenne az államnak elgondolkoznia azon,

hogy einstandolja a jegybank ingatlanjait”

– magyarázta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki azt is elmondta, miért is lenne ehhez „joga” az államnak.

„Az államnak mindig van joga módosítani a jogszabályt”

– jelentette ki, majd konkretizálta: több száz milliárd forintnyi olyan ingatlanra gondol, amelyek – véleménye szerint – az MNB működéséhez nem szükségesek.

Videó:

Valódi Hírek