Megrázó hír jött: Újabb döbbenetes részletek érkeztek az esztergomi robbantásról

Vajon hogy titkolta el az előkészületeket az elkövető?

Csaknem két héttel az esztergomi robbantás után is helyszínelnek a hatóság emberei J. László telkénél. A zavarodott férfi egy korábbi fenyegetését váltotta be tettével – a detonáció során ő és a TEK egyik munkatársa életét vesztette.

Szomszédai szerint az elkövető korábban mindenkit összeesküvés-elméletekkel traktált – közösségi oldalán mellesleg írt arról, hogy mérhetetlen haragot táplált a hatóság embereivel szemben.

A Központi Nyomozó Főügyészség pár napja arról nyilatkozott, hogy a robbantó szándéka kétségkívül az intézkedő rendőrök életének kioltása volt. Az ügyészség továbbá megosztotta, hogy az elkövető egy 38 méter hosszú alagutat épített magának a házból kiindulva, amely a robbanás ellenére épségben maradt.

„Egy alagút ásása rengeteg földmunkával, kitermeléssel, annak elhelyezésével jár, ám mindebből mi semmit nem vettünk észre, valószínűleg éjjel dolgozhatott”

– fogalmazott a minap a Blikknek a robbantás közelében lévő tanya egyik dolgozója.

„Magam is itt lakom nem messze, heti rendszerességgel járok a Külső Bánomi úton, feltűnt volna, ha valaki folyamatosan ás. Úgy beszélik, a háza feletti kertben egyengette el a felszín alól kitermelt földet, mintha egy új veteményest csinálna”

– jegyezte meg.

A közelben lévő farm lovasterapeutája, Gálné Balázs Betty azt is hozzátette, hogy

semmi jelét nem látta a telken folyó földmunkának, pedig többször is ellovagolt a ház előtt.

Az információk szerint a település önkormányzatának építésügyi hatóságához sem érkezett kérelem J. Lászlótól, hogy a telken bármilyen pincerészt kialakíthasson.

Mindemellett a férfi engedély nélkül nem beszerezhető, nagy mennyiségű vegyi anyagot tárolt az alagútban. Ahogy korábban írtuk, ez az anyag szobahőmérsékleten illékonnyá válik, nagy erejű robbanást képes előidézni.

Az értesülések szerint a szóban forgó anyag a trotil nevű robbanószer alapanyagát képező vegyület, amely

Szlovákiában ipari használatra könnyebben beszerezhető.

Száraz Pál, nyugalmazott tűzszerész megosztotta: a katonai és a polgári robbantástechnikai munkálatok során is gyakran ilyen robbanóanyagból álló tölteteket alkalmaznak.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek