Elindult a visszaszámlálás: Órákon belül dönteniük kell a pedagógusoknak a távozásukról

Később csak rosszabb feltételekkel hátrálhatnának ki.

Pénteken, a munkanap végéig jelezhetik a pedagógusok írásban, ha nem szeretnének a jövőben a státusztörvény keretein belül dolgozni – emlékeztetett a szabadeuropa.hu.

Az érintetteknek az iskolai igazgatók számára vagy a tankerületi vezetőknek kell leadniuk egy nyilatkozatot a döntésről. A dokumentum átvételének időpontja nagyon fontos, később csak rosszabb feltételekkel tehetik meg a nyilatkozatukat a pedagógusok – ismertette Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza.

Megjegyezte: pedagógusok százai ítélik meg nyomasztónak a jelenlegi helyzetet, és az alapvető információk hiánya miatt szenvednek. A TASZ több kérdést is kapott például a végkielégítések kiszámításáról, illetve a később újrakezdett tanítás feltételeiről.

Asbóth rámutatott: a pedagógusoknak nyújtott tájékoztatás a jövő évi fizetésekről nem támasztja alá az Orbán-kormány érvelését, miszerint a szakembereknek a státusztörvény jobb feltételeket teremt. Hozzátette: a 10 százalékos fizetésemelés sem valósul meg,

minimális emeléssel szembesülhetnek a pedagógusok, ha épp nem bércsökkenéssel.

Emellett szigorú jogkorlátozás vár az érintettekre, akiket könnyedén átvezényelhetnek, miközben az előremenetel és a bérezés nem túl kecsegtető. Összességében a pedagógusok méltánytalanabb helyzetbe kerülnek a státusztörvény miatt – összegezte a TASZ jogásza.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője úgy nyilatkozott: a kollégáiknak rövid idő alatt kell fontos döntést hozniuk, nincs biztos fogódzójuk. Megjegyezte, a pedagógusoknak nemrég átadott hivatalos tájékoztatásból több lényeges elem „várható„-ként van feltüntetve.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban megosztotta: azok a pedagógusok, akik nem fogadják el a januári szerződésüket, október végéig dolgozhatnak, november végével pedig megszűnik a jogviszonyuk.

Ahogy a napokban írtuk, a Pest vármegyei Csobánkán pedagógushiány miatt megszűnés fenyegeti az egyetlen alapfokú iskolai intézményt. Az elkeseredett szülők szeretnék elérni, hogy legalább az idei tanévet éljék túl alapítványi formában – így maradna egy kis idejük a továbbiakról gondoskodni.

Kapcsolódó cikkek:

Megdöbbentő, mennyivel több pénzt keres buszsofőrként a nemrég felmondott népszerű pedagógus

Betelt a pohár: Felmondott egy vidéki nyelvtanár, akinek 21 forintos fizetésemeléssel szúrták ki a szemét

 

Valódi Hírek