Maruzsa meglepő részleteket árult el a bosszútörvényről: Ez vár azokra, akik nemet mondanak a kormány ukázára

Szoros a határidő.

Szeptember 15-ig értesítik a pedagógusokat a munkáltatók a státusztörvénnyel kapcsolatos változásokról, azaz a jövő év januári új szerződésükről. Aki nem fogadja el a dokumentumba foglaltakat, annak november végével megszűnik a jogviszonya,

a feladatait pedig október végéig kell végeznie

– mondta Maruzsa Zoltán az origo.hu-nak adott interjújában.

A köznevelési államtitkár szerint a döntő többség elfogadja majd az új jogállást, tömeges felmondásra nem számít.

A frissen nyugdíjba lépőkről elmondta: lesznek olyanok, akik úgy mennek nyugdíjba, hogy közben továbbra is számíthatnak a munkájukra, így ők komoly tartalékot jelentenek a szakmában.

A bosszútörvényhez hozzáfűzte, hogy a márciusi szöveghez képest 34 ponton változtatott a kormány, így állítása szerint komoly szakmai egyeztetések előzték meg a parlament döntését.

Valódi Hírek