Valami készül? Szijjártó sebtiben közölte, heteken belül Orbán cimboráihoz repül

Fontos kérdésekről fognak tárgyalni.

Megírtuk, hogy Szijjártó Péter pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt többek között Magyarország energiaellátásának garantálásáról, az ukrajnai háborúról, valamint a béke lehetőségeiről.

A TASZSZ orosz hírügynökség szombaton arról írt, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter közölte:

Budapest szerint nincs szükség további uniós szankciókra Oroszországgal szemben.

A tárcavezető interjújában elmondta: a szankciókról szóló vita érzelmi, politikai és ideológiai jellegű, az intézkedésekről pedig még nem készült értékelés.

Szijjártó a TASZSZ-nak is elmondta véleményét, miszerint Európa többet veszít a szankciók miatt. Megjegyezte: remélik, hogy egyszer visszatér a civilizált együttműködés kelet és nyugat között.

A miniszter bánatára azonban az EU újabb szankciós csomagot fontolgat – a dokumentumot várhatóan október első felében terjesztik elő. A közösség még júniusban bólintott rá a 11. gazdasági és egyedi szankciós csomagra, amelyet mellesleg az Orbán-kormány is megszavazott az azt megelőző 10 csomaggal együtt.

A TASZSZ mindemellett azt is közölte, hogy

Szijjártó október 11-e és 13-a között Moszkvában fog tartózkodni.

A tárcavezető látogatása során Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel is tárgyal majd az energetikát érintő kérdésekről.

Valódi Hírek