Ebből komoly balhé lesz: Orbánék belementek abba, amitől Putyin iszonyúan dühbe gurul

Súlyos döntéseket hozott a közösség.

Az Európai Unió elfogadta az Oroszország ellen irányuló 11. gazdasági és egyedi szankciós csomagot – derült ki az EU Tanácsának pénteki közleményéből.

Josep Borrell, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közölte:

„Szankcióink már most súlyos károkat okoznak az orosz gazdaságnak és a Kreml azon képességének, hogy finanszírozza agresszióját.

A mai csomag

növeli az Oroszországra és Putyin háborús gépezetére nehezedő nyomást.

A szankciók kijátszásának kezelésével maximalizálni fogjuk az Oroszországra nehezedő nyomást, még inkább megfosztva azoktól az erőforrásoktól, amelyekre kétségbeesetten szüksége van az Ukrajna ellen indított illegális háborúja folytatásához.”

Azért, hogy minimalizálják a szankciók kijátszásának kockázatát, határozatban tiltják olyan áru és technológia tranzitját, amely Oroszország katonai fejlődéséhez járulna hozzá. Ide tartoznak például a légi közlekedésben, űriparban felhasználható termékek, de a sugárhajtómű-üzemanyag, valamint üzemanyag-adalékok is.

A kettős felhasználású termékekre szigorúbb exportkorlátozások vonatkoznak majd. Emellett 87 újabb szervezet került listára: ők közvetlen támogatói Oroszországnak az Ukrajna elleni háborúban.

Valamint műsorszolgáltatási engedélyeket függesztettek fel 5 médiaorgánum vonatkozásában: RT Balkan, Oriental Review, Tsargrad, New Eastern Outlook, és Katehon. Ők egyébként közvetlen vagy közvetett ellenőrzés alatt állnak az orosz vezetés részéről.

Hozzátartozik, hogy az intézkedés nem akadályozza a médiaorgánumokat és dolgozóikat, hogy az EU-ban kutatásokat folytassanak, vagy interjút készítsenek.

Ezenfelül a közösség kiterjesztette az áruk EU-ba történő közúti szállításának tilalmát az Oroszországban nyilvántartásba vett pótkocsikra és félpótkocsikra. Továbbá úgy döntött a tanács, hogy megtiltja az uniós kikötőkbe, és átrakodásra szolgáló hajók zsilipjébe való belépést azoknak a vízi járműveknek, amelyek a gyanú szerint megsértik az orosz nyersolajra, kőolajra vonatkozó importtilalmat. Ugyanez van érvényben azokra a hajókra, akik kikapcsolják navigációs rendszerüket a szóban forgó orosz áruk szállítása során.

A 11. szankciós csomagot az Orbán-kormány is megszavazta.

Tehát hiába hergelnek ellene, valójában ők is hozzájárulásukat adták ehhez, ahogy az ezt megelőző 10 másikhoz is.

Valódi Hírek