Rendkívüli támogatást kapnak Iványiék a szegedi vezetéstől, de közben valami egészen váratlant műveltek Orbán emberei

Végül Botka Lászlóék a fideszesek nélkül is rábólintottak a segélyre.

A szegedi önkormányzat a település költségvetéséből rendkívüli segély címen 10 millió forintnyi támogatás nyújt a Szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumnak – írta a telex.hu pénteken.

A Fidesz és KDNP frakció tagjai közül azonban többen „nem tartották megalapozottnak” a támogatást a pénteki közgyűlésen – szerintük az intézmény, és így a fenntartó Oltalom Karitatív Egyesület nem gazdálkodik megfelelően a pénzükkel.

A szegedi jobboldal szerint nem az Orbán-kormány hibája, hogy az iskola nehéz helyzetbe került – úgy tudják, Iványi Gáborék egyesülete minden nekik járó állami támogatást megkap.

Botka László polgármester azonban úgy látja, a kormány bosszúja miatt vannak gazdasági nehézségei Iványi egyházának és így a szóban forgó intézménynek.

Ugyan a 10 millió forint nem lesz elegendő az összes pénzügyi probléma megoldására, a település önkormányzata szeretné éreztetni, hogy az intézmény mellett áll, elismeri az ott végzett munkát.

Végül a Botka mellett álló többség rábólintott a javaslatra, ám

a Fidesz és KDNP frakció tagjai kivonultak az ülésről.

Ahogy korábban írtuk, a város módosított a költségvetésén, hogy támogatást tudjon nyújtani a Szegedi Nemzeti Színháznak, miután az intézmény a 2023/24-es évadra sokkal kevesebb támogatást kap az államtól, mint amennyit korábban megígért neki a kormány.

Kapcsolódó cikkek:

Ez súlyos: Iványi Gábor kegyetlenül kiosztotta Orbánékat, amiért ezt teszik az egyházával

Nagy a baj Iványi Gáboréknál – kiáltványban kérnek segítséget, miután Orbánék rájuk küldték a NAV-ot

 

Valódi Hírek