Valami készül? Kétségbeesett törvényt nyújtott be az Orbán-kormány, miután egyre több helyen jön szembe velük a valóság

Megpróbálják csírájukban elfojtani a tiltakozásokat.

Mi is megírtuk, hogy milyen botrányba fulladt a debreceni akkumulátorgyárról szóló közmeghallgatás. Hasonlóan forrtak az indulatok Nyíregyházán is a közmeghallgatáson.

A tiltakozó tömegektől megijedve a Fidesz ezért először az akkumulátorgyárak kapcsán vezette be a „köz nélküli közmeghallgatást”. Ezzel gyakorlatilag kiüresítettek egy fontos demokratikus intézményt.

A hvg.hu birtokába kerültek a jövő héten induló kétnapos őszi ülésszak napirendi pontjai. Ebből kiderült, hogy „minden fontosabb beruházásnál, közigazgatási hatósági ügynél alkalmazható lesz a

köz nélküli közmeghallgatás intézménye”.

Ezzel – ahogyan a lap is megállapítja – „papíron a kötelezően előírt közmeghallgatás intézményét nem törölnék el, de teljesen kiüresítenék”.

A Fidesz emellett dönteni szeretne a középiskolások és a szakképző intézményekbe járó diákok ingyenes jogosítványtámogatásáról. A tervezet érdekes pontja, hogy a 2024-2025-ös tanévtől a kormány átvállalná a “B” kategóriás jogosítvány megszerzésének költségét a diákoktól. Ám a vizsgadíjakat továbbra is be kell majd fizetniük a fiataloknak is.

Svédország NATO-csatlakozásáról ugyanakkor jövő héten sem fog szavazni az Országgyűlés.

Pedig azt ígérte a kormány, hogy szeptemberben megszavazzák a skandináv ország csatlakozását.

Valódi Hírek