Súlyos lebukás: Iszonyú részletek derültek ki a magyar akkumulátorgyárak engedélyezéséről

A ködös szabályozás sem segít az ügyön.

Teljes káosz uralkodik az akkumulátoripari-beruházások engedélyeinek kiadása és a hatósági ellenőrzése terén – világított rá egyik friss cikkében az Átlátszó.

Az Orbán-kormány – többek között a folyamatos tiltakozások miatt – ugyanis igyekszik meggyőzni a lakosságot, hogy ezek az üzemek szigorú környezetvédelmi szabályok mentén működnek, ám mint írják, ez közel sem a valóság.

A vonatkozó kormányrendeletek értelmezése is problémát okoz az illetékeseknek: egyesek úgy értelmezik, környezeti hatásvizsgálat nélkül is építhető akkumulátorgyár, ha a beruházásnak az előzetes vizsgálatok szerint nem lesz jelentős környezeti hatása.

Így eshetett, hogy a Samsung SDI gödi gyáránál

az újabb bővítések ellenére sem írtak elő környezethasználati engedélyt és hatásvizsgálatot.

Emellett több épületrész engedély nélkül épült, csak utólag kaptak fennmaradási engedélyt, és legfeljebb bírsággal sújtották a céget.

A CATL gyárainál azonban más a helyzet: a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal döntése szerint a debreceni gyárhoz készíteni kellett környezeti hatásvizsgálati dokumentációt. Az eredmények oda vezettek, hogy

a beruházás nem valósulhatott meg környezethasználati engedély nélkül.

Végül a Samsung sem menekülhetett: a második gödi gyárának építéséhez kiadott 2020-as határozat ugyanis kimondta, hogy két éven belül egységes környezethasználati engedélyt kell kapnia a beruházásnak.

Bár erre az 130 megawattóra hőteljesítményű kazánok miatt volt szükség, a hatóság mégis kötelezte a céget, hogy az engedélyhez szükséges dokumentációban az akkumulátorgyártás környezeti hatásait is részletezzék.

A Samsungnak azonban a következő három évben sem sikerült bezsebelnie az engedélyt, a kazánok azonban megépültek és működési engedélyt is kaptak 2022 decemberében.

Hónapokig tartó nyomozás során derült ki, hogy a gödi gyár

„egységes környezethasználati engedélyezés hatálya alá tartozó tevékenységet kezdett meg és folytat – ilyen engedély nélkül.”

A Pest Vármegyei Kormányhivatal így augusztus 31-i határidővel teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezte a Samsung SDI Magyarország Zrt-t. Emellett a céget megbírságolták, bár az intézkedés furcsa, mivel engedik a gyárnak a további működést, mondván, a szükséges engedélyeket majd utólag beszerzi.

A felülvizsgálat megindításához több környezetet veszélyeztető tényező is hozzájárult. Továbbá a Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület is mérési adatokkal, jegyzőkönyvekkel igyekezett meggyőzni a hatóságokat, hogy

a gyár a minimális környezetvédelmi követelményeknek sem felel meg.

Az egyik legnagyobb probléma a vízszennyezés kérdése körül adódott: a Göd-ÉRT Egyesület az ügyben rendőrséghez is fordult, miközben 2022 nyarán környezetvédelmi felülvizsgálat is folyt az üzemben. A Dunakeszi Járási Ügyészség ekkor közölte, hogy a vizsgálat során felmerülő „további nyomozati cselekmények” nyomán döntenek arról, hogy valóban történ-e bűncselekmény.

Emellett a zajszennyezés is komoly fejtörést okoz: Kecskés Krisztina, a Göd-ÉRT Egyesület zaj-munkacsoportjának vezetője szerint évek az évek óta tartó problémával nem foglalkozik érdemben a hatóság, pedig a környékbeliek életét hosszú ideje keseríti a gyár morajlása.

Kapcsolódó cikkek:

Botrány: Megtartották az első köz nélküli közmeghallgatást Gödön az akkumulátorgyár bővítéséről

Ebből baj lesz: Döntött a Kúria az akkumulátorgyárak elleni népszavazásról

https://nyugatifeny.hu/2023/08/30/mi-lesz-most-debrecennel-szijjarto-uj-reszleteket-arult-el-a-gigantikus-akkumulatorgyar-beruhazasokrol 

Valódi Hírek