Kubatov beleállt a Lölőékről borító Pesty Lászlóba: A Fidesz pártigazgatója szerint furcsa, amire a filmrendező készül

Érdekes.

A többi közt a Lölő-jelenséget említő Pesty Lászlóról és a polgármesteri székért újra versenybe szálló, sz*xbotrányba belebukott Borkai Zsolt is beszélt az Indexnek Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és pártigazgatója, a Ferencvárosi Torna Club elnöke.

„Pesty Laci meg… hát, nevezzük egy furcsa srácnak a médiapiacon. Mindig is az volt, most is az. Nem tudom, hogy mi vezérli, vagy mi az oka annak, hogy egyszer csak előállt mindenféle történettel. (…)

Csinált fantasztikus dolgokat, a Fekete Doboz-interjúk nagyon sokat tettek hozzá a rendszerváltáshoz. Ez óriási dolog volt, de azt gondolom, hogy Laci sosem találta meg a helyét igazán.

Mindig volt valami, ami miatt feszengett.

Sok évvel ezelőtt volt egy időszak, amikor jó barátságot ápoltunk, de már vagy három éve nem beszéltünk”

– mondta a magát még most is fideszesnek valló dokumentumfilmesről, aki az utóbbi hetekben többek között a NER-lovagokat „orkoknak” nevezte, illetve bűncselekményeket említett, és bizonyítékokat, neveket ígért.

Kubatov Borkairól azt mondta, a baloldal alternatív jelöltje lett.

„Sosem tartottam túl okos embernek. Azt hittem, hogy megtalálta a békéjét, megúszta ezt a botrányt, és talán most már négy év után ki mer menni az utcára, az emberek közé. Azt hittem, ezzel így elégedett”

– fogalmazott. A volt győri polgármester nemrég megrendülten adott a Partizánnak 5 órás interjút, amely alatt még szünetet is kért, mert elsírta magát.

Valódi Hírek