FRISS: Orbán Balázs bejelentette, mi a Fidesz-kormány célja Európával

Európa versenyképessége romlik, nem Magyarországé – magyarázta.

„Brüsszelben változásokat kell elérni, ehhez Európában és Magyarországon is a jobboldali képviselőknek kell bizalmat kapniuk a jövő évi európai uniós választáson”

– hangoztatta a miniszterelnök politikai igazgatója a Somogy vármegyei Kötcsén, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvényének helyet adó Dobozy-kúria előtt újságíróknak.

Orbán Balázs – a magyar kormánnyal is szövetséges – Európai Unióról kijelentette: „Brüsszelt foglyul ejtette a háborúpárti és korrupt elit, az elmúlt időszakban meghozott, elhibázott döntések nagyon komoly károkat okoznak Európának,

amelynek versenyképessége egyre romlik”.

A „megoldást” szerinte az jelenti, hogy az európai parlamenti választásokon mindenhol Európában – úgy látja, erre van is esély – a jobboldali pártok erősödnek.

Hozzátette: Magyarországon is a jobboldali erők, a Fidesz-KDNP képviselőinek kellene bizalmat kapniuk, mint fogalmazott, „akkor tudnánk az Európai Unióban, Brüsszelben változásokat elérni”.

„Ez lesz a legnagyobb kérdés a mai kötcsei találkozón”

– tudatta Orbán Balázs.

Hozzátette: a legfontosabb, hogy a közvélemény-kutatások szerint – állította – „minden jelentős uniós országban” a jobboldal erősödik.

„Azt gondoljuk, hogy az úgynevezett jobbközépnek nem a baloldallal kell együttműködnie, mert látjuk, hogy ez milyen eredménnyel jár, az elmúlt öt évben Európa sajnos lejtmenetre került”

– állapította meg Orbán Viktor politikai igazgatója.

Az uniós választásokról azt mondta: a jobboldalnak és a jobbközének együtt kell működnie, az később dől el, hogy ehhez a Fidesz-KDNP-nek melyik pártcsaládba kell kerülnie.

Újságírói kérdésre, miszerint Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnökben találja-e meg a szövetségest a Fidesz, azt válaszolta: azokban találják meg a szövetségeseiket, akik nemzetek Európájában gondolkodnak.

„Mi nem egy birodalmi Európát szeretnénk, hanem nemzetek Európáját”

– rögzítette geopolitikai céljukat Orbán Balázs.

Arra a kérdésre, hogy miért nem hívatták be az orosz nagykövetet azért, mert egy orosz tankönyv az 1956-os forradalom résztvevőit fasisztának nevezte, azt mondta: 1956 hőseivel kapcsolatban egységes álláspont, hogy a magyar nemzet legfontosabb és kitüntetett szereplői, akik minden megbecsülést megérdemelnek.

„Ezt elvárjuk minden országtól”

– magyarázta.

(MTI)

Valódi Hírek