Mit művelnek Pintérék? Arcpirító indokkal dobtak vissza egy fontos kérdést

Pedig hatalmas problémáról van szó.

Ahogy korábban írtuk, több ápoló is a felmondás mellett döntött Szentgotthárdon, miután a helyi pszichiátriai betegek otthonát ellepték az ágyi poloskák, az alkalmazottak pedig már nem tudták kezelni a helyzetet.

Időközben az intézmény vezetőjét, Takácsné Hargitai Beátát is elküldték, az otthont ideiglenesen a műszaki vezető irányítja.

Korábban a Népegészségügyi Központ is ellenőrizte az intézményt: megdöbbentek az ott uralkodó állapotokon, mivel az otthon korábban azt kommunikálta, nincs komoly gond.

A Népszava érdeklődött az ügy kapcsán a Belügyminisztériumnál. Többek között arra is kíváncsiak voltak, hogy Fülöp Attila, a szociális területet is irányító államtitkár felelősnek érzi-e magát a a kialakult helyzet miatt.

A tárca közlése szerint

„a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár közvetlen felelőssége a konkrét ügyben nem felvethető.

A fenntartó irányába tett vezetői intézkedések mellett az államtitkár személyesen alakított ki a korábbiaknál magasabb szintű és szorosabb együttműködést az illetékes hatóságokkal”.

Továbbá megkérdezték, hogy más tömegintézményben is van-e hasonló probléma, de Pintér Sándorék visszautasították a kifejezést mondván: az állam ilyet nem tart fenn.

Valamint közölték: szezonális fertőzöttségről van szó, a folyamatos higiéniai és fertőzésmentesítés az elmúlt öt évben több mint 106 millió forintba került. Hozzátették, céljuk országszerte felszámolni a kommunizmus örökségét, és a nagy, több száz fős intézmények helyett 6-12 fős lakóotthonokat kialakítani. Ilyen támogatott lakhatásba eddig 3000 gondozott költözött már ki”.

Az intézmény emellett megosztotta, hogy az illetékes hatóságokkal és a kártevőirtó cég munkatársaival a tervek szerint halad a fertőtlenítés.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/08/13/tovabb-dagad-botrany-gusztustalan-reszletek-derultek-ki-az-agyi-poloskakkal-fertozott-szentgotthardi-pszichiatria-betegeirol 

Valódi Hírek