Tovább dagad botrány: Gusztustalan részletek derültek ki az ágyi poloskákkal fertőzött szentgotthárdi pszichiátria betegeiről

Egyre durvább az ügy.

Az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány közleményben számolt be a szentgotthárdi pszichiátriai otthonban kialakuló súlyos állapotokról. Újabb részletek derültek ki az intézményről.

A napokban kiszivárgott felvételek tanúsága szerint ágyi poloskáktól hemzseg az egyik beteg ágya. A videón jól látszik, ahogy a nőt tetőtől talpig ellepik a bogarak.

Az ápolókhiába cserélték az ágyneműt, nem tudtak a probléma megoldásában előrelépni. Az ágyi poloska kiírtásához ugyanis speciális eszközökre van szükség. Az elviselhetetlen körülmények miatt többen felmondták.

Azonban nem most először fordul elő probléma az intézményben. Az alapítvány korábban is jelezte az otthon működésével kapcsolatos visszásságokat, az ombudsman pedig többször felhívta a figyelmet az alapjogi problémákra.

Emellett 2015-ben arról is beszámoltak, hogy az intézményben túlzsúfoltság és hiányos ellátottság uralkodik, a betegeket pedig „rabruhába” kényszerítették.

A mostani jelentésből az is kiderült, hogy a betegek költőpénzének alacsony összege miatt egyesek prostituálták magukat.

Az intézmény vezetősége tudott az ügyről, de nem tettek semmit.

Az alapítvány hangsúlyozta, hogy már 20 évvel ezelőtt is voltak panaszok az otthonnal kapcsolatban, köztük súlyosabbak, például szexuális zaklatás ügyében is.

(Index nyomán, kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek