DK: Százmilliárdos károkat okozott a magyaroknak a lélegeztetőgép-biznisz (+videó)

A túlárazott eszközökből pedig egyet sem sikerült eladni.

Újabb adatigénylési per erősítette meg, hogy az Orbán-kormány százmilliárdos nagyságrendben okozott kárt a magyaroknak a lélegeztetőgép-biznisszel, amikor egy közvetítő cégen keresztül több mint 300 milliárd forintért vásárolt 17 ezer darabot az említett orvosi eszközökből – fogalmazott Arató Gergely szerdai online sajtótájékoztatóján.

Az adatigénylés azonban rámutatott, hogy ezekből a lélegeztetőgépekből azóta sem sikerült értékesíteni egy darabot sem, azaz lényegében a raktárakban porosodnak az eszközök a megvásárlásuk óta – tette hozzá a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese.

„A közpénzt elköltötték, páran valószínűleg alaposan meggazdagodtak, a soha nem használt lélegeztetőgépek pedig itt maradtak a nyakunkon, hogy még tárolni is kelljen őket, és azért is fizetni kelljen”

– összegezte a helyzetet a politikus.

A DK szerint a kormány kétszer is meglopta a magyarokat a lélegeztetőgép-biznisszel: először a túlárazott gépek megvásárlásánál, és jelenleg, amikor a felesleges eszközök tárolásáért is fizetni kell.

Arató Gergely hangsúlyozta: nem elég a választások óta kivetett több mint 30 megszorítás, a vásárláskor szembejövő orbáni infláció, még a kormány lopásait is fizetni kell az embereknek, amíg marad az Orbán-rendszer. A Dobrev Klára vezette árnyékkormány azonban szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után – jelentette ki a DK politikusa.

Mint mondta, szerintük nem az emberek vannak a kormányért, hanem utóbbi a lakosságért, így le kell törni az inflációt, az árak helyett a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, a korrupciós ügyek elkövetőit pedig felelősségre kell vonni.

Megjegyezte:

nem azért dolgozunk, hogy a befizetett adónkon milliárdos oligarchák gazdagodjanak.

Arató Gergely emlékeztetett: a lélegeztetőgép-biznisznek korábban Kálmán Olga járt utána. Végül pert kellett indítaniuk a szerződések kiadásáért, és büntetőfeljelentést is tett a DK politikusa az ügyben.

Hozzátette: senkit sem vittek el bilincsben, hiszen a milliárdos értékű korrupciós ügyek a rendszer részei.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek