Kálmán Olga kiakadt: Gennyesre keresték magukat, majd felszámolták a lélegeztetőgép-biznisz legnagyobb nyertes céget

Vastag a narancsbőr.

A 444.hu kérte ki a Külügyminisztériumtól azoknak a cégeknek a listáját, amelyek részt vettek a lélegeztetőgép-bizniszben.

Ebből derült ki, hogy a legnagyobb nyertes céget, a Fourcardinal Tanácsadó Kft.-t végelszámolással megszüntették. Ez a cég

gépenként 17 millió forintos

üzletet kötött, vagyis rendesen megszedték magukat a túlárazott lélegeztetőgépekkel.

A Demokratikus Koalíció szerint több, mint beszédes, hogy a lélegeztetőgép-biznisz legnagyobb nyertes cégét hirtelen felszámolták.

Kálmán Olga lapunkhoz is eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy a DK korábban már közérdekű adatigénylést nyújtott be Szijjártó minisztériumánál, valamint pert indítottak a szerződések kiadásáért, és büntetőfeljelentést is tettek a 16 ezer kínai lélegeztetőgép brutálisan túlárazott beszerzése miatt.

„Végtelenül taszító, hogy a fideszes haverok egy világjárványt is képesek kihasználni, hogy az ő vagyonuk gyarapodhasson. Innen üzenjük, ezt továbbra sem tehetik meg észrevétlenül, mert minden egyes aljasságukra fel fogjuk hívni a figyelmet!”

– közölte Kálmán Olga.

(dkp.hu)

Valódi Hírek