Kitört a botrány Pest vármegyében: Nem folyik víz a frissen átadott vezetékből egy konfliktus miatt

Sürgősen megoldást kell találni.

„Elkészült a Solymár vízellátását segítő fővárosi vezeték”

– tudatta a Fővárosi Vízművek csütörtökön a közösségi oldalán.

Mint írták:

„A Fővárosi Vízművek Zrt. saját beruházásaként, 136 millió forintból elkészült az a vízvezeték, amelynek segítségével biztonságosabbá válhat a Budapesttel szomszédos Solymár tízezer lakosának vízellátása a nyári és csapadékhiányos időszakban.”

Ugyanakkor az 551 méteres vezetéken egy csepp víz sem érkezett még Solymárra

– pedig a megerősített külső bevonatos gömbgrafitos öntöttvas vezetéken keresztül óránként 10 köbméternyi vizet tudnának átadni a solymári vízszolgáltatást ellátó társaságnak.

Csörnyei Géza, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója rámutatott: ez a mennyiség lehetőséget biztosítana arra, hogy a rajta szállított vízzel megakadályozható legyen a solymári medence leürülése, azaz vízhiány kialakulása a településen.

Azonban a Solymáron vezetékes vizet szolgáltató, állami tulajdonú Duna Menti Regionális Vízművekkel nem sikerült megállapodni az átadott víz köbméterenkénti áráról. A Fővárosi Vízműveknek egy köbméter víz kitermelése és eljuttatása a fogyasztókhoz jelenleg 458 forintjába kerül. A társaság

haszon nélkül, önköltségi áron adná át a vizet, ám a Solymár vízellátását biztosító szolgáltató ezt az árat sokallja

– áll a közleményben.

Budapest nem tud engedni az árból – közölte Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese.

Tüttő Kata felhívta a figyelmet arra, hogy végső soron a fővárosi fogyasztók fizették ki a solymári töltővezetéket, miután a munkálatokhoz sem Budapest, sem a Fővárosi Vízművek nem kapott egyetlen fillér állami vagy uniós támogatást sem. A helyzet azért is tarthatatlan, mert a fogyasztók által fizetendő vízdíjat a kormány a 2009-es árszinten fagyasztotta be, ami miatt

a víziközmű-szolgáltatóknak ma már a meglévő rendszerek üzemeltetésére is alig van, fejlesztésre viszont egyáltalán nincs pénzük

– fogalmazott a főpolgármester-helyettes.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek