Nagy Mártonék bejelentették az év sikerét: Napról napra gazdagabbak a magyarok, soha nem dolgoztak még ennyien

Lehet, a vízen is tudnak járni.

A kormány a „rezsivédelemmel” (sic!), az árstopokkal, legújabban pedig a 15 százalékra emelt kötelező akciózással, valamint az online árfigyelővel harcot folytat annak érdekében, hogy letörje az inflációt. Az intézkedések hatékonyak (?), az infláció az év eleje óta már harmadával csökkent (?), októberre pedig egyszámjegyűre olvadhat – állapította meg mindezt csütörtöki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Állították: a kormány számára az infláció elleni sikeres küzdelem kulcskérdés, ugyanis „a korábbi években megszokott folyamatos reálbér-növekedési időszakot” így állíthatja helyre.

„Az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók miatt megugró infláció következtében

2022 szeptemberétől napjainkig reálbér-csökkenés valósult meg, amelyre hosszú évek óta nem volt példa”

– ismerték el Nagy Mártonék.

Úgy vélték: a kormány a „szankciós inflációból” eredő problémákra gyorsan reagált, a meghozott inflációellenes intézkedéseknek és „a bérek nagyarányú növekedésének köszönhetően” (!)

augusztustól újra reálbér-növekedés valósulhat meg Magyarországon

és minden esély megvan arra, hogy éves szinten ne csökkenjen, hanem emelkedjen a bérek vásárlóértéke.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium azt is közölte: korszakos eredmény, hogy „az elmúlt 10 évben folyamatosan, azaz minden egyes évben nőtt a fizetések vásárlóereje”, így 2010-hez képest a tavalyi év végére összességében

több mint 70 százalékkal volt magasabb a keresetek reálértéke.

2024-ben a növekedés helyreállításával és az infláció mértékének további drasztikus leszorításával újra lehetőség nyílik a korábbi években megszokott, éves szinten átlagosan 5 százalék feletti reálbér-növekedési ütem visszaállítására – prognosztizálták Nagyék.

Kitértek rá: 2010-hez képest 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma, a legfrissebb adatok szerint Magyarországon közel 4,8 millióan dolgoznak, miközben még soha nem volt ilyen kevés a regisztrált álláskeresők száma. A kormány legfőbb célja változatlan, a családok védelme érdekében a munkahelyek megtartása mellett hosszú távon is biztosítani kell a reálbérek növekedését – közölte a GFM.

(MTI korrigálva)

Kapcsolódó:

Kifeküdt a magyar gazdaság: A KSH friss mérései bizonyítják, hogy hatalmas a baj

https://nyugatifeny.hu/2023/08/16/messzire-gurult-varga-mihalyek-gyogyszere-kozoltek-soha-nem-latott-rekordokat-ertek-el

Valódi Hírek